Szeged, Szegedi Szabadtéri Játékok, A 3 testőr, musical, színház, Dóm tér, kultura

Véget ért a Szegedi Szabadtéri Játékok 2025-ös évada

Helyi hírek

80 ezer látogató, 33 emlékezetes – köztük számos teltházas – este, változatos és színvonalas produkciók sokasága jellemzi a Szegedi Szabadtéri Játékok 2025-ös évadát, amely június 27-től augusztus 20-ig szórakoztatta a szegedieket és a napfény városába látogatókat az idén.

Újabb sikeres évadot tudhat maga mögött hazánk egyik legnevesebb nyári színházi rendezvénysorozata, a Szegedi Szabadtéri Játékok. A 94 éves fesztivál idei eredményei magasan túlszárnyalják, a tavalyi rekordévad kivételével, az elmúlt évek mutatóit: a sokszínű műsorpaletta zenés és szórakoztató előadásai iránti kiemelt érdeklődésről, a nehéz gazdasági helyzet ellenére is elkötelezett nézőkről, széleskörű turisztikai vonzerőről tanúskodnak. A közönség visszajelzése és szeretete különösen fontos az ország legnagyobb és legrégibb színházi szabadtéri fesztiválja számára, mivel az Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzatának kiemelt támogatása mellett kizárólag a produkciók jegybevételéből tartja fenn működését. A befogadók mellett a szakma is elismeréssel illette a Szabadtéri Játékokat: a fesztivál negyedjére is elnyerte a legkiválóbb fogyasztói és üzleti márkáknak járó Superbrands-díjat.

A Szabadtéri Játékok két helyszíne, a Dóm tér és az Újszegedi Szabadtéri Színpad idén összesen 33 estén várta a közönséget. A programok között két díjmentesen látogatható, kifejezetten a megyeszékhely lakóit megszólító koncert is műsorra került: a Szegedi Szimfonikus Zenekar Ajándékkoncertje a Szegedi Nemzeti Színház magánénekeseivel, valamint a Magyar Honvédség Központi Zenekarának az államalapítás ünnepének tiszteletére megrendezett koncertje Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata szervezésében. Összesen mintegy 80 ezer néző látogatott el a Szegedi Szabadtérire a fesztivál nem egész 8 hete alatt.

Dóm téri nagyszínpadon a szegedi és az ideutazó nézők aránya továbbra is az utóbbiak számának többségét mutatja, jelezve, milyen komoly idegenforgalmi értéket, és ezáltal gazdaságélénkítő erőt képvisel a Szabadtéri a város nyári turisztikai kínálatában. Ezen a patinás helyszínen – az ajándékkoncertek mellett – 4 nagyszabású, zenés produkció várta nézőit. A Magyar Állami Operaház A cigánybáró című, klasszikus operettje után 3 saját bemutatóját tűzte műsorra a Szabadtéri. A közönség harmadszorra is kitörő örömmel fogadta az Ezeregy éjszaka world musicalt, lelkesen várta vissza a tavaly bemutatott Rebeccát, és üdvözölte az idei évad páratlanul látványos bemutatóját, A 3 testőr kalandmusicalt. A 3, 6 és 5 előadásnappal játszott musicalek minden estéje teltházzal zárult, akárcsak a vendégprodukcióé, a legtöbb Dóm téri alkalomra már hetekkel korábban elfogytak a belépők. Az új bemutató iránti, lankadatlan érdeklődés folytán a szervezők már fogadják A 3 testőr 2026-os előadásaira idei alapáron jegyet váltani kívánók előregisztrációit. A Dóm tér produkcióiról exkluzív podcast-adások tájékoztatták a nézőket, akik az új bemutató szereplőivel egy dedikálás alkalmával is találkozhattak.

Az Újszegedi Szabadtéri Színpad zenei programsorozata – a 2022-es évaddal kitűzött céloknak megfelelően – továbbra is könnyűzenei kuriózumokat, hazai és világsztár fellépőket meghívva kínált különleges hangulatú, egyedülálló élményeket a zenerajongóknak, kedvelt visszatérő, és ezen a színpadon először látható művészekkel. Összesen 6 estéjén Bródy János, Fenyő Miklós, Dés László és színészbarátai: Für Anikó, Básti Juli, Mácsai Pál és Nagy Ervin örvendeztette meg a közönséget; a Popmúzeum című esten a Magyarul Szeretjük Zenekar Koós Réka és Varga Miklós közreműködésével a legnépszerűbb magyar slágereket, a Swing de Paris Band, Szulák Andrea, Ónodi Eszter, Kamarás Iván és Gájer Bálint a Mozi Swing koncerten Karády Katalin és Django Reinhardt dallamait idézte a zöldövezeti színpadra. A magyar zenei nagyságok után a már megszokott világhírű műsorszámként a Stanley Jordan Quartet kiváló zeneművészei zárták a koncertsorozatot Újszegeden.

Az újszegedi játszóhely színházi műsorát ebben az évben is a magas színvonalú szórakoztatást célul kitűző vendégprodukciók meghívása jellemezte, összesen 10, ebből 5 teltházas estével. Az évad elején a Tiszavirág Néptáncegyesület Mesebál című gálaestje képviselte helyi nemzeti kultúránkat. A nagyszerű vendégtársulatok közül az Orlai Produkció a Brooklyni mese című Woody Allen-komédiát, a Monarchia Operett a Sissi, a magyar királyné című operettet, a Játékszín a Rém rendes vendég című komédiát, a Kőszegi Várszínház és a Bartók Kamaraszínház a Hippolyt, a lakáj zenés vígjátékot, a Veres1Színház pedig a Tombol az erény című bohózatot hozta el a Szabadtérire.

(Szegedi Szabadtéri Játékok közleménye)

Fotó: Frank Yvette