Iskolatáska helyett, laptoptáska? Dobi János, a Szegedi Tudományegyetem Báthory István Gyakorló Gimnázium és Általános Iskola igazgatója szerint ettől nem kell félni. Elmondása szerint, a táskák az elmúlt években lehet, hogy egy kicsit könnyebbek lettek, a digitalizáció jelenléte azonban nem pótolja sem a könyveket, sem a tanszereket, sem pedig a pedagógusok kemény és fáradhatatlan munkáját.
– A gyermekek életében az alapvető iskolai felszerelések nem sok mindenben változtak az elmúlt években, a tankönyvek és a tanszerek ugyanolyan fontosak és nagy jelentőséggel bírnak, mint eddig, főleg az alsó osztályosok körében. A tankönyvek ingyenessé váltak, ami a szülők számára segítség lehet, sőt a digitalizáció is egy új helyzetet teremtett, amiből adódóan a tanszercsomag tartalma kis mértékben ugyan, de megváltozott a felső osztályosok körében. Sok-sok eszköz elérhető már az iskolában is, így a szülőknek azokat nem kell, vagy nem olyan nagy mennyiségben kell megvásárolni. Gondolok itt a színes ceruzára, a színes papírra, a ragasztóra vagy épp gyurmára és mivel az alsó osztályosok fix tanteremmel rendelkeznek, így számukra ezek az eszközök nap, mint nap elérhetők. A felsősök számára pedig ugyanígy szinte minden iskolában adottak a digitális eszközök is, minek köszönhetően így azok is elsajátíthatják a használatukat, akik esetleg nehezebb körülmények között élnek és sajátot nem tudnak maguknak vásárolni – kezdte gondolatait Dobi János, a Szegedi Tudományegyetem Báthory István Gyakorló Gimnázium és Általános Iskola igazgatója.
Az intézményvezető emlékeztetett: a 2024/25-ös tanévben komoly változás lépett életbe az okos eszközök terén, hiszen most már kormányrendelet szabályozza azok használatát az oktatási intézményekben. A mobiltelefonok és a különböző okos eszközök tehát csak tanulási céllal vehetők igénybe az iskolákban.
– Nagyon fontosnak tartjuk, hogy a diákok megtanulják, életkoruknak megfelelő szinten ezeknek az okos eszközöknek a helyes használatát, hiszen a későbbiekben szükségük lesz rájuk. Ugyanakkor nem hagyhatjuk figyelmen kívül azt sem, hogy a zaklatás egy egészen elképesztő formája jelent meg a mobiltelefonozó gyerekek körében. Ezért szükségesnek tartjuk azt is, hogy megtanítsuk a fiataloknak a helyes használaton túl továbbá, hogy miként ismerhető fel, ha valaki telefonon vagy valamilyen közösségi felületen keresztül inzultál bennünket. Szeretnénk emellett arra is felhívni a gyerekek figyelmét, hogy mennyire fontosak az emberi kapcsolatok, a kommunikáció, az egymásra való odafigyelés, és, hogy az online téren túl is van élet – erre azt hiszem, remekül szolgál a tavaly bevezetett szabály – mondta az intézmény vezetője.
Kiemelte: a 2020-ban bevezetett, digitális kultúra nevezetű tantárgy keretein belül sok mindent sikerül megmutatni a felsoroltak közül a diákoknak, sőt, a fogékonyabbak még ettől is többet elsajátíthatnak. A robotika például egy olyan irány, amin belül a digitalizációs térben való lét, remekül fejleszthető.
– A Szegedi Tudományegyetem Báthory István Gyakorló Gimnázium és Általános Iskola kiemelt figyelmet fordít a robotikára, amely az egyik tehetséggondozó területünk is. Rendszeresen szervezünk robotika szakköröket és rendre sikeresen szerepelünk a hazai és nemzetközi versenyeken is. A robotika a Báthoryban nemcsak a programozási és műszaki ismereteket adja át, hanem fejleszti a diákok kreativitását, algoritmikus gondolkodását, digitális és kommunikációs kompetenciáit, valamint a csapatmunkát és a kitartást is. Az iskola az alsósoknak, felsősöknek és a gimnazistáknak is kínál robotika szakköröket, ahol a diákok LEGO WeDo, Spike robotkészletekkel ismerkednek meg. A foglalkozások során robotokat építenek és programoznak, például vonalkövető vagy szumórobotokat. A gyerekek emellett meg is mérettetik magukat, és eddig mindig kiváló eredményeket értek el a legkülönfélébb versenyeken. A diákok többek között a World Robot Olympiad (WRO) és a RoboCup Junior nemzetközi versenyen is sikeresen szerepelnek. Egyfajta plusz, hogy a gyerekek ezeken a versenyeken nemcsak építenek és programoznak, hanem angol nyelven is prezentálják projektjeiket. Elmondhatom emellett azt is, hogy mára az iskola rendelkezik egy Vodafone robotika teremmel is, amely modern környezetet biztosít a szakkörök és a felkészülések számára. A robotikát oktató pedagógusok pedig, mint például Özvegy Judit, rendszeresen elismerésekben részesülnek a tehetséggondozásban végzett kiemelkedő munkájukért – emelte ki Dobi János.

A Báthory iskola tehát nem csupán oktatja a robotikát, hanem aktív közösséget épít a terület iránt érdeklődő diákok számára, ezzel is felkészítve őket a jövő kihívásaira.
– Annak ellenére, hogy a mobiltelefonok, tabletek és laptopok világában élünk, nem beszélve a mesterséges intelligencia jelenlétéről, a gyerekeknek még meg kell tanulniuk írni, olvasni és számolni, hiszen mindennek ez az alapja. Mi itt a Báthory István Gyakorló Gimnázium és Általános Iskolában az aranyközépútra törekszünk vagyis szeretnénk, ha az okos eszközökön túl, a mesterséges intelligenciát is etikusan használnák a diákjaink – mondta az igazgató.
Digitalizáció tehát ide, vagy oda, könyvekre és tanszerekre szükség van, ahogyan az okos eszközökre is. Az viszont, hogy mennyiből lehet ma megtölteni egy iskolatáskát, az igazgató úr elmondása szerint gyakran a szülőkön és a gyerekeken múlik.
– A táskák talán könnyebbek lettek az elmúlt években, ám az, hogy mennyiért töltik meg azokat a szülők, rajtuk és a gyerekeken múlik. Ahogyan azt a beszélgetés elején is említettem, ma is szükség van a könyvekre és a különböző tanszerekre, ám gyakran az egyszerűbb, olcsóbb eszközök is elegendők. A digitális tér és az abban való helyes, tudatos jelenlét fontos, ám mindez nem pótolja az oktatási intézmények, társadalomban betöltött, kiemelkedő szerepét – zárta a beszélgetést Dobi János.
Pósa Tamara
Fotó: Frank Yvette





