Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzat 2015-ben hirdette meg országosan is egyedülálló szociális bérlakásprogramját. Eddig 915 lakást adott át az IKV 1800 millió forint értékben felújítva, illetve karbantartva. Ma újabb lakások találtak gazdára a program keretében.
A Tápai utca 5., a Cserzy Mihály utca 3-5., valamint az Arany János utca 12/A lakóépületekben lévő, 10 darab garzonlakás 35 év alatti fiatalok részére történő bérbeadása érdekében 2025. június 23. napján került kiírásra a pályázat, a pályázatokat 2025. július 11. napjáig lehetett benyújtani. Ezzel a 10 lakással együtt 2015. óta 210 darab lakás került bérbeadásra fiatalok részére. A pályázat alapján mind a 10 lakás bérlőre talált.
A mai napon a Tápai utca 5. szám alatti épületben lévő 6 lakás került ünnepélyesen átadásra, ám a maradék 4 lakást is napokon belül birtokba vehetik a bérlők.
A lakásokban ellenőrizték a villamoshálózatot, és a gépészeti berendezéseket. A helyreállítási, illetve felújítási munkák keretében, amennyiben szükséges volt, megtörtént a nyílászárók pászítása, a szaniterek cseréje, valamint elvégezték a szükséges festési, mázolási munkákat.
A pályázatok elbírálása olyan pályázati szempontrendszer alapján történik, amely teljes mértékben kizárja a szubjektív elemeket. A pályázat során pontszám jár a szegedi bejelentett lakóhely időtartamára, a munkaviszony időtartamára, illetve az egy főre eső jövedelemre, illetve az iskolai végzettségre, tartós betegségre, továbbá, ha a pályázó házastársi vagy élettársi kapcsolatban él. Az érvényes pályázók közül a megpályázott lakások sorrendje, valamint a pályázók által a fentiek szerint szerzett pontszámok alapján került megállapításra az egyes lakások vonatkozásában a nyertes pályázók személye.
A 10 pályázó közül 8 egyedülálló fiatal, 2 élettársi kapcsolatban él, gyermeke egyik pályázónak sincs.
Az egyszobás lakások az említett épületekben lévő, 27-44 m2 közötti alapterületű garzonlakások.
Az elhelyezés időtartama 5 év, a bérleti jogviszony a jogosultsági feltételek fennállása esetén meghosszabbítható, azzal, hogy az elhelyezés időtartama legfeljebb az eredeti elhelyezéstől számított 15 év, feltétel továbbá, hogy a kérelmező a hosszabbítás iránti kérelem benyújtásakor a 40. életévét ne töltse be.A bérlők a piaci bérleti díjnál jóval kedvezőbb bérleti díjat fizetnek, a lakások lakbére 2025. évben alapterülettől függően 30.159 forint/hó illetve 56.804 forint/hó, mely összegen felül a bérlőt terheli a bérbeadó által nyújtott külön szolgáltatások díja.
Az óvadék megfizetése a bérlő kérésére történhet részletekben, az óvadék összegét a lakás visszaadása esetén, a lakás helyreállított állapotban történő visszaadását követően az IKV Zrt. visszautalja.
Az újabb, 36 darab lakás költségelven történő bérbeadására vonatkozó pályázat, melyre nemcsak fiatalok jelentkezhetnek, szeptember 22-én fog megjelenni.
(Szeged Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatalának közleménye)
Fotó: Frank Yvette








