Márki-Zay Péter a Facebook-oldalán azt írta, hogy a kormány egyre szorosabb ellenőrzés alatt tartja az önkormányzatokat.
Bejegyzése szerint a választókerületi elnökök – akik „többnyire a térség fideszes országgyűlési képviselői” – Orbán Viktor „szervilis helytartóiként” gyakorolnak nyomást a polgármesterekre, és ők döntik el, „kik kaphatnak támogatást, kik nyerhetnek pályázatokon”.
Hódmezővásárhely polgármestere hozzátette: „tisztelet azoknak, akik nem hajtottak térdet nekik.”
Márki-Zay szerint a kormány „a hatalmuk teljes erejével” most már nyíltabban lép fel: aki nem követi a pártközpont utasításait, annál „elzárják a pénzcsapokat, leállítják a pályázatait, és félreállítják”. A politikus azt is megjegyezte, hogy olyan nem fideszes vezetésű járásoktól és városoktól is elvontak forrásokat, amelyek korábban versenyképesen működtek.
Bejegyzésében arról is ír, hogy a polgármestereket most arra kérik, szervezzenek tömegeket Orbán Viktor közelgő rendezvényére. Állítása szerint buszokat, úticsomagot, vizet és pálinkát is ígérnek a résztvevőknek, valamint városnézést és szabadprogramot. Márki-Zay emlékeztetett a kormányfő korábbi figyelmeztetésére is: „Semmi nem lesz elfelejtve, minden fel lesz jegyezve, minden el lesz rendezve.”
A politikus végül üzenetet intézett polgármestertársaihoz:
„Ha nem álltok ellen ennek a mérhetetlen gonoszságnak, akkor ti magatok tartjátok életben ezt a rendszert! Fél évük van még hátra, ne féljetek!” – írta.