Vajda Júlia, Szeged díszpolgára és Pesti-Vincze Délia, a Szegedi Evangélikus Kollégium és Diákotthon lelkésze gyújtották meg a harmadik gyertyát Szeged adventi koszorúján, amelyet idén is a Dóm téren helyeztek el. Közreműködött a Daniel Speer Brass Friends.
A gyertyagyújtást a Daniel Speer Brass Friends előadása, valamint Vajda Júlia és Pesti-Vincze Délia ünnepi beszéde előzte meg.
Az ünnepi gyertyagyújtásra Beslin Anita moderálásában került sor. A műsorvezető előbb Vajda Júliát kérte a mikrofonhoz.
– Hát elérkezett az Öröm vasárnapja, advent harmadik vasárnapja, én pedig azon gondolkoztam, hogy mit is mondjak önöknek, aztán rájöttem, hogy engem a hely szelleme kötelez. Kislánykoromban ugyanis valahol itt álltam a színpadon a Háry János daljáték gyermekkórus tagjaként, ahol kitűnő énekesek vettek körül, és azt hiszem, innen datálódott az én pályaválasztásom is. Itt áll mögöttünk ez az emberi összefogásból épült gyönyörű templom, ahol esküszünk, keresztelkedünk, temetünk és vigasztalódunk, és közben Európa második leggyönyörűbb és legnagyobb orgonája hangját hallgatjuk. Itt van a Somogyi-könyvtár, ahol elolvashatunk mindent a klasszikusoktól a kortársakig. Itt vannak az egyetemi karok, szakok, a tudományos laboratóriumok, ahonnan annyi csodálatos ember, professzor és tudós került ki. Itt van a püspöki hivatal, itt van a zenélő óra, amit 1926-ban Csúry Ferenc órásmester keltett életre és a körbejáró figurákat Kulai József faragómester faragta ki fából. Ezek nem mások, mint az akkori diákok, 12 diák figurája. Itt van ez a színpad, illetve nyaranta díszbe öltözik, és szabadtéri játékká változik, minek köszönhetően, nagy örömünkre egy közös élményben van itt részünk minden nyáron – kezdte gondolatait Vajda Júlia.
Ezután röviden ismertette a Szegedi Szabadtéri Játékok alakulásának történetét.
– Ezt az egészet Gróf Klebelsberg Kunónak köszönhetjük, aki akkoriban a kultuszminiszter volt. Hont Ferenc nagy álma, Juhász Gyula támogatásával 1926-ban az volt ugyanis, hogy ezen az épülő téren legyen egy csillagtetejű színházunk. Ez ugyan 1931-re megvalósult, de ez csak egy nyári produkció volt akkor, aztán nagy nehezen, 1933-ban újra beindult, méghozzá a szabadtéri játékokkal. Igen ám, de ’39-ben minden elhallgatott – mondta.
Mint ismertette, a háború után, 1946-ban megjelent egy cikk a Délmagyarországban, amely nehezményezte, hogy nem indultak újra a szabadtéri játékok a Dóm téren. Elmesélte, ezt követően hosszas tárgyalások következtek, mire engedélyt kapott a színház a Dóm téren való működésre.
– Sok-sok évnek kellett eltelnie, mire 1959. július 25-én újra felhangozhattak a fanfárok, amit még ma is hallunk és ismerünk, és, amiben Vaszy Viktor átdolgozásának köszönhetően, a Szöged híres város című népdal hangzik fel. És, hát mit is ad nekünk ez a szabadtéri? Találkozhatunk itt a nemzetközi néptánc és a magyar néptánc kitűnőségeivel, nemzetközi és a magyar balettművészekkel, fantasztikus, nagy formátumú prózai előadásokkal, felcsendültek gyönyörű operák és operadarabok nemzetközi és magyar művészekkel, és részesei lehetünk klasszikus és könnyűzenei koncerteknek, valamint megismerhetjük a klasszikus és a kortárs musicaleket. Úgyhogy, azt hiszem, hogy ez is az összefogást, az összetartozást és a közös élményt erősíti, ahogy a Fogadalmi Templom létrejötte is.
Majd a tér fontosságáról is beszélt.
– Ez a tér évente többször is díszbe öltözik. Van, amikor nagyon finom magyar borokat kóstolgathatunk itt, ilyenkor pedig, amikor csodálatos fényekbe öltözik, akkor a karácsonyi ünnepkört ünnepelhetjük együtt, családtagjainkkal, barátainkkal, ismerőseinkkel – és nagyon vigyázzunk, mert a Pantheonról figyelnek bennünket, hogy mit is csinálunk az ő örökségükkel – fejezte gondolatait Vajda Júlia.
Zárásképp Szeged díszpolgára mindenkinek boldog karácsonyt, egészségben gazdag új évet, és az összetartozás erejének erősítését kívánta.
Ezt követően ismét a Daniel Speer Brass Friends játszott, majd Pesti-Vincze Délia is megosztotta gondolatait.
– Az adventi időszak és a karácsonyi napok mindig nosztalgikus hangulatot ébresztenek bennünk. Mindig várunk valamit az ünneptől. Általában felidézzük a régi idők legszebb karácsonyát. Azt a napot, ami igazán kedves volt számunkra. Amikor még mindent szerettünk ott ült az asztal körül. Amikor még senki sem hiányzott onnan. Amikor békesség, nyugalom, harmónia vett körül minket, mert úgy éreztük, hogy nem kell ennél több. Ez az, ami igazán számít. Ahogy telnek az évek, egyre erőteljesebben fogalmazódik meg bennünk az a karácsonyi életérzés, amit egyik régi magyar énekesnő sorai idéztek fel bennünk: Legyen úgy, mint régen volt. Viszont mindannyian tudjuk azt, hogy hiába él bennünk a teljesség iránti igény, az életünk folyamatos átalakuláson, változásban van. Semmi sem állandó, és semmi sem maradandó közöttünk, még az ünnepek sem. Annak ellenére, hogy vannak családi hagyományok, megszokott keretek, amikhez ragaszkodunk, mert fontosak a számunkra – kezdte gondolatait Pesti-Vincze Délia.
Kiemelte: az advent, Jézus születésének a története és a jelenünk ilyen értelemben párhuzamba állíthatók egymással.
– Mert egykoron Jézus születésének a hírére minden szereplő mozgásba került. Senki sem maradt az eredeti helyén. Útnak indult a szent család, Mária és József. Megérkezik a mennyei küldött, az angyal, Gábriel. Útnak indulnak az egyszerű, perifériára szorult pásztorok. De az elit, a tudós réteg is megszólítottnak érzi magát. Elindulnak, hogy láthassák azt a nagy csodát, amit megígért nekik Isten Krisztusban. Karácsony egykoron az elindulás napja volt valamennyi ember számára. Az a néhány igevers, ami összefoglalja a történteket, csodás leírása annak, hogy Isten hogyan mozgósít mindent és mindenkit annak érdekében, hogy a kis Jézussal minél többen találkozzanak, és, hogy ezt a jó hírt magukkal vigyék szert a világba. Advent valami hasonlót jelent a számunkra, kisebb-nagyobb hangsúlyeltolódással, amin dolgoznunk kell. Mert mindenki mozgásban van ezekben a hetekben. Látjuk azt, hogy hogyan nyüzsög a város, hogy milyen hangos ez a tér. Üzletből üzletbe rohanunk, hogy mindent beszerezzünk – hogy teljes legyen az ünnep. A dolgos hétköznapok egyre terhesebbé válnak a számunkra, pontosan emiatt a folyamatos rohanás miatt. És szorongat minket a felismerés, hogy mindjárt itt az ünnep – mondta.
Hangsúlyozta: jó lenne, hogyha az elkövetkezendő napokban ennek a mozgásnak a ténye másfajta aktivitásra sarkallna bennünket. Ha nem a görcsösség, nem a megfelelési kényszer dominálna, hanem a kíváncsiság hajtana minket. Ha megszületne bennünk az a vágy, ami a karácsonyi történet szereplőiben ott élt.
– Látni akarták a szerető, gyöngéd, odaadó Istent, aki Krisztusban jött el közénk. Aki képes arra, hogy gyógyító, humánus módon, mégis a maga isteni erejével mozdítson el bennünket a helyünkről. Hogy szívünkre helyezze az egész világnak szóló üzenetet. Azt, amit az ő születése jelentett az akkori és a mai emberek számára – emelte ki.
Beszédében kitért arra, hogy minden adventünk és karácsonyunk más és más. És semmi sem olyan, mint régen volt. Egy valami örök és biztos az életünkben, hogy ez Isten közöttünk van, hogy szeret bennünket. Hogy maga mellett akar tudni minket, azért pedig, hogy ezt felismerjük, ő mindent és mindenkit megmozdít.
– Ő elindult felénk, és megérkezik közénk naponként, hogy mi is bátran el merjünk indulni ő felé és egymás felé. Legyen mozgásban az életünk ilyen módon, hogy az egész világ öröméévé és reménységévé váljon az, ami felé közeledünk. Legyen áldott, örömteli, tartalmas az ünnephez vezető utunk – zárta gondolatait a Szegedi Evangélikus Kollégium és Diákotthon lelkésze.
A Vajda Júlia és Pesti-Vincze Délia ezután egy karácsonyi dal kíséretében meggyújtották a harmadik gyertyát a város adventi koszorúján, ami az Örömet szimbolizálja.
Fotó: Frank Yvette
