Még két hétig, 2026. január 20-ig lehet jelentkezni a Szegedért Alapítvány pályázatára. A város legrégebbi civil szervezetének támogatásában részesülhetnek egyének, kutató- és alkotócsoportok, művészeti közösségek. A sikeres pályázók a városhoz kapcsolódó művészeti alkotások és kiadványok létrehozásához, illetve Szeged hírnevét emelő rendezvények megvalósításához kaphatnak anyagi segítséget.
A Szegedért Alapítvány három szakmai kuratóriuma 2026-ban összesen 6 millió forintot ítélhet oda a pályázóknak, kuratóriumonként 2 millió forintot. A nyertes pályázók akár 250 ezer forintot is elnyerhetnek alkotásuk vagy programjuk létrehozásához.
Az elmúlt 36 évben a Szegedért Alapítvány egyéni alkotók és művészeti közösségek százait segítette tudományos, művészeti vagy társadalmi felelősséget érintő céljaik megvalósításában.
A pályázat részleteiről a Szegedért Alapítvány honlapján (www.szegedertalapitvany.hu) lehet tájékozódni, itt tölthető le a pályázati űrlap is. A 2026. január 20-ig beérkező pályázatokat a kuratóriumok 2026. február végéig bírálják el, a támogatottak listáját ezt követően nyilvánosságra hozzák.
A Szegedért Alapítvány ebben az évben is kéri a Szeged értékeit fontosnak érző állampolgárokat, civil szervezeteket és intézményeket, hogy ajánljanak olyan személyeket a 2026. évi fődíjra, valamint a tudományos, művészeti és társadalmi-állampolgári kuratórium díjára, akik kiemelkednek a város szellemiségének alakításában, tudományos, kulturális, művészeti életének gazdagításában, értékei megóvásában, akik hírt és megbecsülést szereznek városunknak.
A díjajánlásokat az alapítvány honlapjáról (www.szegedertalapitvany.hu) letölthető ajánlólapon lehet benyújtani 2026. január 20-ig az alapítvány titkárságán (6720 Szeged, Klauzál tér 7. fszt. 13. – Wagner Udvar) vagy elektronikus formában az info@szegedertalapitvany.hu email címre lehet eljuttatni.
A fődíjat és a kuratóriumi díjakat – korábbi díjazottak, támogatók társaságában és az ünnepi közönség előtt – 2026. március 7-én gálaműsor keretében adják át a Szegedi Nemzeti Színházban.
(Szegedért Alapítvány közleménye)
Fotó: Frank Yvette