Menet-összehasonlító videó készült, amely szerint a Tisza által szervezett Nemzeti Menet jóval hosszabb ideig haladt el a kihelyezett kamera előtt, mint a Békemenet. A timelapse-felvételt Tomanovics Gergely – korábban fideszes videósként ismert, ma aktivistaként tevékenykedő – készítette Sziklai Zsolttal közösen.
A felvétel alapján a Békemenet résztvevői mintegy 50 perc alatt keltek át a Margit hídon, míg a tiszás tömegnek körülbelül kétszer ennyi időre, nagyjából 100 percre volt szüksége ugyanazon a szakaszon.
Tomanovicsék nem először készítettek ilyen jellegű mérést: tavaly októberben is vizsgálták a tömeget, és akkor arra jutottak, hogy Magyar Péter rendezvénye közel kétszer annyi embert mozgatott meg.
A Magyar Turisztikai Ügynökség korábban azt írta, a Fidesz rendezvényén voltak többen.