Új szakaszához érkezett a szegedi Gogol utca faltól falig tartó felújítása: a kivitelező megkezdte az úttest burkolatának kialakítását. A munkálatok miatt április 21-ig teljesen lezárták a Jósika utcai csomópontot, ahol forgalomcsillapító emelt burkolat készül. A beruházás 572 millió forint önkormányzati forrásból valósul meg.
A burkolatépítési munkálatok miatt a közlekedőknek jelentős korlátozásokkal kell számolniuk a környéken. A tervezett ütemezés szerint – az időjárás függvényében – április 21-ig tart a Gogol és a Jósika utca kereszteződésének teljes lezárása. Itt a biztonságosabb közlekedés érdekében magasított, kiselemes térburkolatú forgalomcsillapító küszöböt építenek ki.
Az ideiglenes forgalmi rend az alábbiak szerint alakul:
- A Gogol utca és a Kálvária sugárút, valamint a Gogol utca és a Gutenberg utca közötti szakaszok átmenetileg kétirányú zsákutcává váltak.
- Tilos behajtani a Gogol utcára a Londoni körút és a Jósika utca között, valamint a Jósika utca és a Bolyai utca közötti szakaszon is.
- A kivitelező a környéken lakókat külön értesítette a munkálatok részleteiről. A városvezetés kéri az arra közlekedőket, hogy a kihelyezett tábláknak megfelelően, fokozott körültekintéssel közlekedjenek.
A Gogol utca a Tisza Lajos körút és a Nagykörút közötti teljes, 457 méteres szakaszán megújul. A koncepció a népszerű Gutenberg utca mintáját követi, ötvözve a modern infrastruktúrát az esztétikus városképpel.
A beruházás főbb számai:
-
3000 m² új aszfaltburkolat az úttesten.
-
2200 m² klinkerburkolatos járda, amely mindkét oldalon 2 méter szélességben biztosítja a kényelmes gyalogosforgalmat.
-
Zöldebb és biztonságosabb környezet: 26 új, energiatakarékos LED-es kandeláber világítja majd meg az utcát, a biztonságról pedig a kereszteződésekbe telepített térfigyelő kamerák gondoskodnak.
-
Utcabútorok: 24 padot, 24 hulladékgyűjtőt és 22 kerékpártámaszt helyeznek ki a projekt keretében.
A felújítás után a Gogol utca megőrzi egyirányú forgalmi rendjét, azonban a kerékpárosok számára mindkét irányból átjárható lesz. A parkolási rend is átalakul: a Gutenberg utcához hasonlóan váltott oldali, párhuzamos parkolósávokat alakítanak ki. Az önkormányzat tájékoztatása szerint a környező utcák egyirányúsításával a parkolóhelyek száma az érintett területen összességében növekedni fog.
(Szeged Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatalának közleménye)
Fotó: Frank Yvette





