A Magyar Közút Nonprofit Zrt. a Föld Napja alkalmából országos szemétgyűjtési akcióhetet hirdetett a Társaság 19 vármegyei igazgatósági központja, illetve a budapesti székház dolgozói, valamint 80 mérnökségének képviseletében. A kijelölt öt nap alatt, a tavaly évi tavaszi akcióhétnél is több, összesen csaknem 10 afrikai elefánt súlyának megfelelő hulladékot szállítottak el hivatalos lerakóhelyekre a közutas szakemberek. Az akcióhét célja az út menti területek megtisztítása, az esztétikus útkörnyezet elérése mellett az volt, hogy bemutassák, milyen napi szintű, szélmalomharcot jelent az illegális szemetelőkkel szembeni küzdelem.
Az összesített adatok alapján munkavállalóink 2026. április 20. és 24. között több mint 400 különböző útszakaszon, többek között főutak, alsóbbrendű bekötőutak, szervízutak mentén, pihenőhelyeken, körforgalmi csomópontokban takarították a szeméttel borított területeket. A mérnökségek kiemelt hangsúlyt fektettek az útszakaszok kijelölésénél, megválasztásánál az tavaszi szabadidős tevékenységek miatt gyakran látogatott, turisztikailag frekventált területekre, kerékpárutakra.
A közúthálózat mentén az utazóközönség által eldobált csomagolási hulladékok összegyűjtésén felül néhány illegális lerakó felszámolása is megvalósulhatott Győr-Moson-Sopron vármegyében. A lakosság számos alkalommal helyezi el a felesleges hulladékát kevésbé forgalmas utak mellett, ezért a közutas szakemberek gyakran találnak bútorokat, textil-, lom-,sitt hulladékot, elektronikai berendezéseket, gépjárműalkatrészeket, valamint gumiabroncsokat, amelyek elszállításáról ezúttal is több térségben is gondoskodniuk kellett.
A települési hulladékon felül autóbontásból származó karosszériadarabok, WC csésze, valamint lókoponya is előkerült a szeméthalmokból. Az esemény során 154 tonna szabálytalanul kidobott hulladék került elszállításra hivatalos hulladék lerakóhelyre, hulladékkezelő központba.
A Magyar Közút 80 mérnöksége végezte az elszórt és jogellenesen elhelyezett hulladék eltakarítását. A legtöbb hulladékot Borsod-Abaúj-Zemplén (közel 30 tonna), Pest (több mint 26 tonna), valamint Győr-Moson-Sopron (14,8 tonna) vármegye országos közút mellőli területeiről gyűjtötték össze.
A legnagyobb arányban a szerdai akciónapon a szellemi munkakörben foglalkoztatott irodai alkalmazottak is kivették a részüket az úttisztítási feladatokból, több mint 550 fő képviselte aznap társaságunkat országszerte.
Általánosságban elmondható, hogy évente egy kisebb vármegyeszékhely éves kommunális hulladékának megfelelő szeméttől mentesítik a közúti területeket a közutasok. Ez a feladat évi 1-1,5 milliárd forintjába kerül a társaságnak és így az adófizetőknek is, amiből például 15-20 kilométernyi mellékutat is teljeskörűen fel lehetne újítani.
A Magyar Közút arra kéri az úthasználókat, közlekedőket, hogy legyenek körültekintőek, hiszen a tisztaság és a fenntarthatóság közös felelősségünk.
Az autópályák mellett használják a pihenők gyűjtőit, kukáit, ne dobáljanak ki semmit az autó ablakán, jelezzék, ha illegális hulladékot látnak és kizárólag az arra kijelölt helyeken, átvételi pontokon váljanak meg a kidobásra szánt hulladékaiktól a környezetük általános rendezett állapotának megtartása érdekében!
Bár a közútkezelő többféle módon (akciónapok megrendezése, külső szemétszedési szolgáltatás igénybevétele, saját munkaerő bevonása) igyekszik a szabálytalanul elhagyott hulladék összegyűjtéséről gondoskodni, így is évről évre visszatérően újratermelődik, ezáltal ismételten feladatot generálva a szakemberek részére.
A hulladékudvarokról és átvevőhelyekről a MOHU honlapján tájékozódhatnak.
(Magyar Közút közleménye)
Fotó: Frank Yvette