Tamásné Czinege Csilla lesz a NAV új elnöke. Fotó: Nemzeti Adó- és Vámhivatal hivatalos FB

Tamásné Czinege Csilla lesz a NAV új elnöke

Ország

Kinevezése után a Nemzeti Adó- és Vámhivatal elnöke Tamásné Czinege Csilla lesz, aki a kormányváltás óta már gyakorolta az elnöki jogkört. A NAV adószakmai elnökhelyettesének pedig Czöndör Szabolcsot javasolja Kármán András pénzügyminiszter – tájékoztatta az MTI-t a Pénzügyminisztérium (PM) hétfőn.

Emlékeztettek, a NAV korábbi elnökének megbízatása a kormányváltással automatikusan megszűnt. Azóta az elnöki feladat- és hatásköröket az adószakmai feladatokért felelős elnökhelyettes látja el. Tamásné Czinege Csilla közgazdász, adótanácsadó, könyvvizsgáló. Több évtizedes szakmai tapasztalatot szerzett az adóigazgatás, az adóellenőrzés és az adózás szervezetirányításának területén.

Szakmai vezetésével valósult meg az adminisztrációs terheket jelentősen csökkentő, előre kitöltött bevallások rendszere. Vezetői munkája középpontjában az ügyfélközpontú, digitális és adatvezérelt adóhatósági működés, a gazdaság fehérítését szolgáló intézkedések, valamint a szervezeti és működési innovációk megvalósítása áll. Célja egy olyan adóhivatal, amely a jogkövető adózók számára egyszerű és kiszámítható ügyintézést biztosít, miközben hatékonyan védi a költségvetési érdekeket és a tisztességes gazdasági versenyt – áll a PM közleményében.

Kármán András a NAV adószakmai elnökhelyettesének Czöndör Szabolcsot javasolja, akinek a pályája több mint két évtizede kötődik az adóigazgatáshoz. A NAV Adószakmai Innovációs Főosztályának vezetőjeként az áfadigitalizációért, az e-számlázásért és európai standardnak való megfeleltetéséért felel, számos szakmai cikk szerzője, előadóként aktívan vesz részt az adódigitalizáció edukációjában itthon és külföldön is. A Tisza-kormány és azon belül a tárcavezetővel együtt a PM elkötelezett a hatékonyan működő, eredményes, magas szakmai színvonalat képviselő és fejlődni képes adó- és vámhatóság iránt – tette hozzá.

A miniszter hangsúlyozta: ahhoz, hogy a NAV az alapfeladatát ellátva a saját eszközeivel és jogkörében eljárva hatékonyan támogathassa a korrupcióellenes küzdelmet, alapfeltétel a megújulás és a belső megtisztulás. Fontos, hogy a szervezet olyan vezetőkkel rendelkezzen, akik nemcsak kiváló szakemberek, hanem értik azt is, hogy egy modern adóhatóság tekintélyét nem a szigor önmagában, hanem a következetesség, a kiszámíthatóság és a tisztesség alapozza meg.

A NAV minden területének, így a bűnügynek is kizárólag szakmai alapon, politikai befolyás nélkül kell működnie, a napi munkában ezt az elvet kell szem előtt tartani. Az itt zajló vizsgálatokat mielőbb le kell zárni, a valódi felelősöket meg kell nevezni, az adóhatóság iránti közbizalmat helyre kell állítani – olvasható a közleményben.

(MTI)

Fotó: Nemzeti Adó- és Vámhivatal hivatalos Facebook-oldala