Szeged, Rheinmetall, hibrid gyár, gyár, üzem, megnyitó, Szíjjártó Péter

Közel 246 millió forintba került Szijjártó Péter tavalyi amerikai luxusrepülése

Ország

Egy közérdekű adatigénylés révén kiderült a pontos összege annak az amerikai utazásnak, amely során az egykori külügyminiszter egy osztrák üzemeltetésű magángéppel utazott az Egyesült Államokba. Miközben a politikus a New York és Washington közötti távot látványosan vonattal tette meg, a bérelt luxusrepülő üresen követte őt a levegőben – tudta meg a 444.hu.

A Külügyminisztériumhoz benyújtott közérdekű adatigénylés adatai szerint pontosan 245 906 547 forintot fizettek azért a magánrepülőért, amellyel Szijjártó Péter akkori külügyminiszter 2025. február 18. és 21. között az Egyesült Államokba utazott.

A hivatalos látogatást és a honvédségi gépek helyett igénybe vett luxusrepülőt elsőként az Átlátszó tárta fel négy hónappal az utat követően. Akkor a becslések 100-200 millió forint közé tették a költségeket, a most nyilvánosságra került dokumentumok alapján viszont már ismert a pontos, közel negyedmilliárdos végösszeg.

Az érintett amerikai út logisztikája több szempontból is rendhagyó volt. Szijjártó Péter a közösségi oldalán külön bejegyzésben számolt be arról, hogy vasutas családi háttere és a vonatok iránti szeretete miatt New York és Washington között a vasúti közlekedést választotta, hangsúlyozva a megoldás praktikumát.

A repülési adatok ellenőrzése során ugyanakkor az Átlátszó kiderítette, hogy miközben a miniszter vonaton ült, az őt Amerikába szállító, osztrák lajstromjelű Gulfstream G-V típusú ultra nagy hatótávolságú magángép szintén felszállt New Yorkban, és átrepült Washingtonba, hogy ott várja a politikust. A 16 férőhelyes luxusgépet az az International Jet Management GmbH (IJM) üzemelteti, amely korábban a kormányzati és kormányközeli elit egyéb utazásaihoz is biztosított már járműveket.

Nem ez az első eset, hogy jelentős közpénzeket fordítanak a miniszter légi utazásaira. Korábbi adatok szerint egy délkelet-ázsiai villámlátogatásra 181 millió forintért, míg egy másik utazássorozatra 264 millió forintért béreltek számára luxuskivitelű magángépet, de előfordult az is, hogy a rendőrségi helikoptert vette igénybe belföldi, néhány száz kilométeres távolságok leküzdésére.

(444.hu)

Fotó: Frank Yvette