A kormány ki fogja vizsgálni Szijjártó Péter korábbi külgazdasági és külügyminiszter minden, a BYD Magyarország beruházásához kapcsolódó döntését – közölte a miniszterelnök az Országgyűlés ülésén hétfőn napirend előtt.
Magyar Péter hangsúlyozta: Szijjártó Péter két hónappal távozása után a miniszterségből éppen annál a vállalatnál talált munkát, amelynek magyarországi beruházásait tárcavezetőként “közpénz százmilliárdokkal, diplomáciai támogatással és állami infrastruktúrával” segítette.
Közölte: meg fogják vizsgálni Szijjártó Péter minden olyan döntését, tárgyalását és állami vállalását, amely a BYD Magyarország beruházásához kapcsolódott.
Hozzátette: fel fogják tárni az óriásvállalatoknak nyújtott valamennyi támogatás, adókedvezmény, gyorsított engedély, környezetvédelmi kivétel és közpénzből finanszírozott beruházás történetét. Megvizsgálják, ki hozta meg ezeket a döntéseket, ki készítette elő azokat, milyen szakmai figyelmeztetéseket hallgattak el, és mekkora terhet hagytak az adófizetőkre, a dolgozókra, a helyi közösségekre és a természetre – hangsúlyozta.
(MTI)
Fotó: Frank Yvette