Hódmezővásárhely, Andrássy út, belváros

Bővítik a hódmezővásárhelyi Szőnyi Benjámin Református Általános Iskolát

Helyi hírek

Több mint 860 millió forintos beruházással bővítik a hódmezővásárhelyi Szőnyi Benjámin Református Általános Iskolát – tájékoztatta a fenntartó Hódmezővásárhely-Ótemplomi Református Egyházközség az MTI-t.

A közlemény szerint 1948-ig, a kommunista diktatúra iskolaállamosításáig tucatnyi alapfokú református iskola működött a dél-alföldi városban, majd a rendszerváltást követően indult újra a református közoktatás Hódmezővásárhelyen.

Az Ótemplom egykori tudós, számos református éneket és imádságoskönyvet jegyző, 18. században élt lelkipásztoráról, Szőnyi Benjáminról (1717-1794) elnevezett általános iskola 1994-ben egy osztállyal, jó kéttucatnyi gyerekkel kezdte meg működését.

Az iskola fennállásának három évtizede alatt a gyereklétszám csaknem négyszázra emelkedett, az alsó tagozat évfolyamain döntően három, míg a felső tagozaton két-két osztályban zajlik az oktatás.

Az eredetileg is református iskolának épült Deák Ferenc utcai épületet több lépcsőben, felújítással, tetőtér-beépítéssel és emeletráépítéssel bővítette a kétezeres évek első két évtizedében a fenntartó, de 2018-ra a megnövekedett gyereklétszámnak köszönhetően kinőtte az ingatlant az iskola.

A székhelyintézmény többlépcsős bővítési terveit már évekkel ezelőtt elkészítette Novák Péter építész. A beruházás anyagi forrását azonban csak egy 2025. decemberi kormányhatározat biztosította.

A szerdán induló beruházás, egy középtávú fejlesztés első ütemeként három szinten, csaknem 1500 négyzetméterrel bővíti az iskola területét.

Az új épületrészben könyvtár, öltözők, hat tanterem, két csoportszoba, irodák, szükséges kiegészítő szociális helyiségekkel kapnak helyet. A régi és az új rész csatlakozásánál lépcsőház épül, mind a földszinten, mind az emeleten összeköttetésben lesz a két épület. A két épületnek közös, új gépészeti rendszere lesz, valamint a jelenlegi épületben lévő “liftakna” beépítésével felvonót alakítanak ki.

A 863 millió forintos fejlesztés kivitelezője a szegedi székhelyű Ferroép Zrt.

A tervek szerint a 2027/2028-as tanév kezdetére a diákok az új épületrészt az időközben megvásárolandó új bútorzatokkal és infokommunikációs, technikai eszközökkel vehetik birtokba – áll a közleményben.

(MTI)

Fotó: Frank Yvette