A tervezett ütemben, a félidőhöz érkeztek a munkálatok Szegeden, a Széchenyi tér és környékének nagyszabású útrekonstrukcióban. A mintegy 300 millió forintos, önkormányzati forrásból megvalósuló beruházás június elején indult, a cél pedig az, hogy az iskolakezdésre és az őszi forgalom felfutására ismét teljes kapacitással működhessen a belvárosi közlekedés – számolt be róla a szeged.hu.
A felújítás során nemcsak a forgalmas útszakaszok és a megsüllyedt burkolatok kapnak új aszfaltréteget, hanem a gyalogosok és az alternatív közlekedési eszközöket használók számára is biztonságosabbá válik a környezet. A Kárász utca felőli gyalogátkelőnél új védőszigeteket alakítanak ki, míg a Károlyi utcában a rakodóhelyek mellett új zöldszigeteket építenek, ahová fákat is telepítenek majd.
A kivitelező jelenleg a Károlyi utca mindkét oldalán, valamint a tér csatlakozó szakaszain végzi a bontási és alapozási munkákat. A tömegközlekedési járatok továbbra is folyamatosan üzemelnek, bár több busz- és trolivonal ideiglenesen áthelyezett megállókban veszi fel az utasokat.
A beruházás a tervek szerint augusztus 31-ig befejeződik, így a tanévkezdésre teljesen helyreállhat a megszokott forgalmi rend a Széchenyi tér környékén. A városvezetés és a kivitelezők addig is a közlekedők megértését és türelmét kérik.
(szeged.hu)
Fotó: Frank Yvette









