Favédelmi permetezést végeznek a héten Szeged több városrészében a vadgesztenyefákat károsító vadgesztenyelevél-aknázómoly visszaszorítása érdekében. A kezelésekre éjszaka, 21 és 5 óra között kerül sor.
A permetezési munkálatok augusztus 10-én kezdődnek Újszegeden, a Belvárosban, Tarjánban, Felsővároson és Fodorkerten. Augusztus 11-én Tarján, a Belváros, Tápé, Petőfitelep, Baktó és Rókus, augusztus 12-én pedig Rókus, az Északi városrész és Makkosháza érintett. Augusztus 13-án Alsóvároson, Móravároson, Gyálaréten, Kiskundorozsmán, Béketelepen, Kecskés telepen és a Vadaspark lakóparkban tervezik a kezelést.
A szakemberek felhívják a figyelmet arra, hogy a permetlé a gépjárműveken és az ablaküvegen nyomot hagyhat, azonban kárt nem okoz, és enyhén mosószeres vízzel könnyen eltávolítható. A tájékoztatás szerint a kijuttatott szer a melegvérű élő szervezetekre ártalmatlan.
A lakosságot arra kérik, hogy a kezelések idején lehetőleg tartsák zárva az ablakokat, az erkélyen és a teraszon ne tároljanak élelmiszert, illetve ne teregesenek. A háziállatokat is érdemes biztonságos helyre vinni, a gépjárművekkel pedig lehetőség szerint olyan helyen parkolni, ahol a fákra kijuttatott permet nem hullhat vissza az autókra.
A megadott időpontok tájékoztató jellegűek, a munkálatok az időjárási körülmények miatt néhány nappal eltolódhatnak. Esőben vagy erős szélben a permetezés nem végezhető el.
A favédelmi kezelések célja a fákat károsító élőlények visszaszorítása, valamint a vadgesztenyefák egészségi állapotának megőrzése. A beavatkozásokkal a szakemberek szerint hosszabb távon a fák korhadásából eredő veszélyek is mérsékelhetők, miközben a városi zöldfelületek a hőség és a porszennyezés elleni védekezésben is fontos szerepet töltenek be.
(Szegedi Környezetgazdálkodási Nonprofit Kft. hivatalos Facebook-oldala)
Fotó: Frank Yvette