A Magyar Nemzeti Bank (MNB) átadta az ügyészség részére azokat a dokumentumokat és információkat, amelyek a korábbi jegybanki vezetés idején megkísérelt, az Optima-csoport és Quartz-csoport közötti értékpapírkölcsön-ügylettel kapcsolatban rendelkezésre állnak – tájékoztatta a jegybank az MTI-t csütörtökön közleményben.
A jegybank új vezetése hangsúlyozta: a továbbiakban is minden szükséges információval segíti a nyomozóhatóság munkáját.
Felidézték: az MNB előző vezetéséhez kötődő alapítványi vezetés a jegybankelnök-váltás előtti utolsó napokban a Pallas Athéné Domus Meriti (PADME) Alapítvány alapítványi vagyonának jelentős részét megpróbálta kivonni az Optima irányítása alól, hogy azt a Quartz Alapkezelőhöz helyezze át. Az ügyletet az új jegybanki és alapítványi vezetés megakadályozta, majd 2025 áprilisában büntetőfeljelentést tett.
A jegybank új vezetése elkötelezett az átlátható és felelős gazdálkodás mellett, a továbbiakban is segíti a nyomozóhatóság munkáját – írták.
Az MNB alapítványok ügyében a jegybank jelenlegi vezetése mellett az Állami Számvevőszék is tett feljelentést az ügyészségen, azzal párhuzamosan, hogy 2025 márciusában nyilvánosságra hozta a jegybank, illetve az MNB által alapított Pallas Athéné alapítványok és az MNB-hez kötődő Neumann János Egyetemért Alapítvány működésével kapcsolatos jelentését.
Az ügyben 2025. március 21-én a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda elindította a nyomozást, amelyet 2026. április 21-én a Legfelsőbb Ügyészség ügyészi hatáskörbe vont, az eljárást a Központi Nyomozó Főügyészség folytatja tovább.
A Matolcsy György vezette jegybank által 2014-ben létrehozott, 2019-ben összeolvadt Pallas Athéné alapítványok (PADME) vagyonkezelője, az Optima Befektetési Zrt. közel 500 milliárd forintnyi közpénzzel gazdálkodott.
Az átláthatatlan cég- és befektetési struktúrán keresztüli, az ÁSZ szerint bűncselekmény gyanúját is felvető működés mintegy 150 milliárd forintnyi veszteséget okozott, amelynek egy része Matolcsy György fia, Matolcsy Ádám környezetéhez került, a PADME és az Optima pedig a fizetésképtelenség szélére sodródott.
A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) idén május 29-én tartott háttérbeszélgetésén elhangzott, hogy az ÁSZ korábbi jelentései alapján két szálon folyik a nyomozás az MNB ügyében 2025 áprilisa óta: az egyik a jegybanki alapítványok és az MNB épületének felújításával összefüggő hűtlen kezelés, a másik pénzmosás gyanúja miatt. Akkor azt is közölték, hogy addig 91,8 milliárd forint értékben foglaltak le készpénzt és értékpapírokat. A nyomozás során 97 magánszemély, 36 cég és 11 magántőkealap került képbe.
(MTI)
Fotó: illusztráció