Szeged, Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőrfőkapitányság, rendőrség, rendőr, Kossuth Lajos sgt.

Bűnügyi felügyelet alatt lopott és drogozott egy szegedi férfi – letartóztatták

Rendőrség

A Csongrád-Csanád Vármegyei Főügyészség hétvégi ügyeleti tevékenysége során letartóztatását indítványozta annak a fiatal, szegedi férfinak, aki a gyanú szerint két bűncselekményt is elkövetett bűnügyi felügyeletének hatálya alatt, majd a nyomkövető eszközt is levágta magáról.

A megalapozott gyanú szerint a gyanúsított egy vele szemben folyamatban lévő, más büntetőeljárásban előbb letartóztatásba, később bűnügyi felügyelet alá került. A terhelt azonban nem tartotta be az enyhébb kényszerintézkedés szabályait. A múlt hét csütörtökön, olyan időszakban jelent meg és lopott el ruházati cikkeket egy üzletből, amikor eleve el sem hagyhatta volna lakását. Még ugyanezen a napon éjjel, az utcán eltávolította nyomkövetőjét és egy kukába dobta, hogy a hatóságok ne akadjanak a nyomára.

A rendőrség a gyanúsítottat azonban másnap reggelre elfogta és előállította, melynek során elvégzett tesztek kimutatták, hogy kábítószert is fogyasztott.

A fogolyszökés vétsége, lopás vétsége valamint kábítószer birtoklás vétsége miatt indult eljárásban a főügyészség a gyanúsított letartóztatását a szökés-elrejtőzés veszélye valamint a bűnismétlés veszélye folytán indítványozta.

A Szegedi Járásbíróság nyomozási bírája a terhelt letartóztatását az ügyészi indítvánnyal egyezően elrendelte. Végzését az ügyészség tudomásul vette.

(Csongrád-Csanád Vármegyei Főügyészség közleménye)

Fotó: Frank Yvette