Szeged, tanévkezdés, Madách iskola, iskola, diákok, gyerekek, iskolatáska, táska, szeptember, közlekedés, polgárőr, rendőr, Madách utca

Lannert Judit: olyan iskolákra van szükség, ahol a diákok és a pedagógusok is fejlődhetnek

Ország

A kormány célja, hogy az iskola a nyugodt fejlődés és a kreativitás helyszíne legyen, ahol a diákok, a pedagógusok és a szülők számára is kedvezőbb környezet alakul ki – erről beszélt Lannert Judit oktatási és gyermekügyi miniszter hétfőn Nagykanizsán.

A Dr. Mező Ferenc Gimnáziumban megtartott országos tanévnyitón a miniszter hangsúlyozta: olyan oktatási rendszer kialakításán dolgoznak, amelyben nem az újabb követelmények és terhek jelentik a középpontot, hanem olyan fejlődési lehetőségek megteremtése, amelyek egyszerre szolgálják a pedagógusokat és a gyermekeket.

Lannert Judit szerint az iskolának a kreativitás terévé kell válnia a diákok és a tanárok számára egyaránt. Fontosnak nevezte, hogy a fiatalok megtalálhassák azokat a területeket és elfoglaltságokat, amelyek valóban érdeklik őket, és amelyekben örömüket lelik.

A miniszter kiemelte: bár a tudás megszerzése továbbra is alapvető fontosságú, legalább ennyire lényeges a gyermekek érdeklődésének és motivációjának felkeltése, majd annak hosszú távú fenntartása.

A kormány ezért – mint mondta – lépésről lépésre szeretné támogatni az oktatási és nevelési intézményeket abban, hogy nagyobb önállósághoz jussanak, és megteremtsék a gyermekközpontú oktatás feltételeit. A cél az, hogy az iskola ne túlzott teherként jelenjen meg a diákok életében, a pedagógusok számára ne váljon gépies munkává, a szülőknek pedig ne jelentsen folyamatos aggodalmat.

Lannert Judit arról is beszélt, hogy a nyár folyamán a minisztérium számos egyeztetést folytatott pedagógus- és szülői szervezetekkel, valamint diákokkal. Tapasztalatai szerint sokan szeretnének tenni az oktatás javításáért, és közös munkával érdemi eredményeket lehet elérni.

A fiatalok véleményének hangsúlyosabb megjelenése érdekében a minisztérium új témanapot is bevezet A gyermekek és diákok hangja címmel. Ennek célja, hogy a tanulók lehetőséget kapjanak saját véleményük megfogalmazására, és beleszólhassanak az őket érintő kérdésekbe, illetve a jövő alakításába.

A miniszter felidézte, hogy a kormány valamivel több mint száz nappal ezelőtt azt a célt fogalmazta meg: „több levegőt” szeretnének juttatni az iskolákba. Ennek érdekében már több kisebb intézkedés történt. Ezek közé sorolta a szakmai és vezetői autonómia erősítését, az adminisztrációs terhek mérséklését, a taneszközkínálat bővítésének elindítását, valamint a kötelező mérések számának csökkentését.

Lannert Judit szerint olyan oktatási intézményekre van szükség, amelyekben a korai gyermekkortól egészen a felsőoktatásig egységes, gyermekközpontú szemlélet érvényesül. Külön hangsúlyozta az esélyegyenlőség fontosságát, vagyis azt, hogy egyetlen gyermek se kerüljön hátrányba pusztán a születési helye vagy társadalmi körülményei miatt.

A lexikális tudás mellett egyre nagyobb szerepet kell kapnia a problémamegoldó képességnek és a különböző élethelyzetekhez való alkalmazkodásnak is – tette hozzá.

A tanévnyitón a miniszter azt is bejelentette, hogy hamarosan béremelésre számíthatnak a nevelést és oktatást közvetlenül segítő szakemberek.

Lannert Judit végül a befogadó és támogató iskola jelentőségéről beszélt. Mint mondta, nagyobb figyelmet kell fordítani az iskolai hétköznapok során felmerülő problémákra, különösen azokra a gyermekekre, akik valamilyen nehézséggel küzdenek, vagy nehezebben tudnak beilleszkedni közösségükbe.

(MTI)

Fotó: Frank Yvette