Szeptember 1-jétől meghosszabbított útvonalon közlekedik a 90H autóbusz Szegeden: két járat már egészen a BYD épülő elektromosautó-gyárának közelében kialakított megállóig szállítja az utasokat. A változtatást egyebek mellett a gyár növekvő dolgozói létszáma indokolja – írta meg a szeged.hu.
A 90H járatok eddig a Rheinmetall szegedi üzeménél fejezték be útjukat, szeptember elejétől azonban két indulás esetében meghosszabbítják az útvonalat a BYD irányába.
A változás értelmében a Lugas utcából reggel 7:05-kor, valamint délután 16:15-kor induló 90H buszok már a BYD (5-ös számú főút) megállóig közlekednek. Így a közösségi közlekedést használó dolgozók közvetlenebbül juthatnak el az épülő autógyárhoz.
A járat meghosszabbítását az 5-ös főút érintett szakaszának elkészülése is lehetővé tette. Az út mellett a tömegközlekedéshez szükséges buszmegállókat is kialakították, így azok már készen állnak az utasforgalom fogadására.
A BYD szegedi beruházásának előrehaladtával egyre többen járnak dolgozni a gyárhoz, ezért indokolttá vált, hogy a korábban a szomszédos Rheinmetallnál végződő járatok egy része tovább közlekedjen az autógyár felé.
A menetrendi változás 2026. szeptember 1-jén lép életbe.
(szeged.hu)
Fotó: Frank Yvette