Bosznia. Politika. Zászló.

Több ezren emlékeztek Ratko Mladićra Banja Lukában, feljelentések sora érkezett a dicsőítése miatt

Európa

Több ezren gyűltek össze kedd este Banja Lukában, a boszniai Szerb Köztársaság fővárosában, hogy megemlékezzenek a háborús bűnökért és népirtásért jogerősen életfogytiglani szabadságvesztésre ítélt Ratko Mladićról. Az egykori boszniai szerb katonai vezető halála óta ugyanakkor több ezer bejelentés és feljelentés érkezett a bosznia-hercegovinai ügyészséghez háborús bűnös dicsőítésének gyanúja miatt.

A megemlékezés résztvevői kedd este a boszniai szerb hadsereg elesett katonáinak központi emlékművéhez vonultak Banja Lukában. A menetben a boszniai Szerb Köztársaság és a boszniai szerb hadsereg zászlói mellett Ratko Mladic arcképével ellátott jelképek is megjelentek.

Az eseményen Radan Ostojić, a boszniai Szerb Köztársaság munkaügyi és veteránügyi minisztere is részt vett. A politikus úgy fogalmazott, az összejövetellel a szerb nép Mladić iránti háláját kívánták kifejezni. Közlése szerint a temetésig a boszniai Szerb Köztársaság más településein is tartanak hasonló rendezvényeket.

Mladić halála óta több boszniai szerb településen szerveztek megemlékezéseket. Ezzel párhuzamosan több ezer beadvány érkezett a bosznia-hercegovinai ügyészséghez olyan közösségi médiás bejegyzések, nyilatkozatok és médiatartalmak miatt, amelyek a bejelentők szerint egy jogerősen elítélt háborús bűnös dicsőítésének minősülhetnek.

Az ügyészség tájékoztatása szerint a rendőrségi szervek egyetlen ilyen feljelentést sem tettek, az állampolgároktól és politikai szereplőktől érkezett beadványokat azonban megvizsgálják.

A Bosznia-Hercegovinai Szociáldemokrata Párt (SDP BiH) augusztus 28-án több vezető boszniai szerb politikus, köztük Milorad Dodik volt boszniai szerb elnök ellen is feljelentést tett a Mladić halálát követő kijelentéseik miatt.

Bosznia-Hercegovinában 2021 óta büntethető a jogerősen elítélt háborús bűnösök dicsőítése, valamint a népirtás és más háborús bűncselekmények tagadása. A büntető törvénykönyv vonatkozó rendelkezéseit Valentin Inzko akkori nemzetközi főképviselő kezdeményezésére vezették be. A jogszabály megsértéséért három hónaptól öt évig terjedő szabadságvesztés szabható ki.

Ratko Mladić augusztus 27-én halt meg Hágában, ahol életfogytiglani börtönbüntetését töltötte az 1992 és 1995 közötti boszniai háború során elkövetett bűncselekmények miatt. Temetésének helyszínéről és időpontjáról egyelőre nem közöltek részleteket, erről családja dönt.

Mladić 1992 és 1995 között a boszniai szerb hadsereg vezérkari főnöke volt. A volt Jugoszlávia területén elkövetett háborús bűnöket vizsgáló hágai Nemzetközi Törvényszék 2017 novemberében életfogytiglani szabadságvesztésre ítélte, az ítéletet pedig 2021-ben jogerősen helybenhagyták.

A bíróság egyebek mellett az 1995-ös srebrenicai népirtással, Szarajevó ostromával és ENSZ-békefenntartók túszul ejtésével kapcsolatos bűncselekményekben találta bűnösnek.

A boszniai szerb erők 1995 júliusában Srebrenicában mintegy 8700 bosnyákot, túlnyomórészt férfiakat és fiúkat gyilkoltak meg. A nemzetközi bíróságok több ítéletben is népirtásnak minősítették a történteket. A srebrenicai mészárlást a második világháború óta Európában elkövetett legsúlyosabb tömeggyilkosságként tartják számon.

Ratko Mladićot 2011 májusában, csaknem 16 év bujkálás után fogták el Szerbiában, majd kiadták a hágai törvényszéknek.

(MTI)

Fotó: