Benedek Bulcsú Szegeden: itt a lehetőség, hogy az egyetemek visszakapják autonómiájukat

Egyetem

A közérdekű vagyonkezelő alapítványok kivezetésével lehetőség nyílik arra, hogy az egyetemek visszakapják saját sorsuk alakításának jogát – jelentette ki Benedek Bulcsú, az Oktatás és Gyermekügyi Minisztérium közigazgatási államtitkára pénteken, a Szegedi Tudományegyetem tanévnyitó ünnepségén. Az eseményen az Erasmus-program jövőjéről és az SZTE elmúlt években végrehajtott fejlesztéseiről is szó esett.

Benedek Bulcsú hangsúlyozta: a kormány olyan felsőoktatási rendszert szeretne kialakítani, amelyben meghatározó szerepet kapnak a helyi közösségek, a szabad véleménynyilvánítás és az egyetemi autonómia. Ebben szerinte kiemelt felelősség hárul a szenátusokra, a kuratóriumokra és az érdekképviseleti szervekre.

Az államtitkár szerint a kuratóriumok átalakítása és az átmeneti időszak lehetőséget teremt arra, hogy a kormány, a minisztérium és az egyetemek közösen alakítsák ki a felsőoktatás jövőbeli működési modelljét.

Benedek Bulcsú úgy fogalmazott, olyan felsőoktatási intézményekre van szükség, amelyek gondolkodni és felelősen dönteni tanítanak, ahol a kritikai gondolkodás érték, a tehetség kibontakozásának lehetősége pedig nem származástól vagy családi háttértől függ.

Hamarosan előrelépés jöhet az Erasmus ügyében

Az államtitkár beszélt az Erasmus-programról is. Közölte, hamarosan lehetőség nyílhat arra, hogy aláírják az alapítványi fenntartású egyetemek által már elfogadott Erasmus-mobilitási pályázatokhoz kapcsolódó szerződéseket.

Elmondása szerint a minisztérium, a Tempus Közalapítvány és az Európai Unió illetékes szervei azon dolgoznak, hogy a 2026/2027-es tanévben valamennyi magyarországi felsőoktatási hallgató, dolgozó és oktató ismét részt vehessen az Erasmus-programban. Benedek Bulcsú arról is beszélt, hogy hamarosan ismét megnyílhatnak az uniós finanszírozási lehetőségek az alapítványi fenntartású egyetemek előtt.

Egykori szegedi joghallgatóként az államtitkár kiváló felsőoktatási intézménynek nevezte az SZTE-t, amely szerinte különösen széles oktatási kínálattal rendelkezik a klasszikus szakoktól az ipari partnerekkel közösen kialakított képzésekig.

Több mint 25 ezer hallgató tanul az SZTE-n

Rovó László rektor tanévnyitó beszédében az elmúlt évek eredményeit összegezte. Elmondta, hogy míg 2018-ban kevesebb mint húszezer hallgatója volt az egyetemnek, számuk mára meghaladja a 25 ezret. Közülük csaknem ötezren a világ több mint száz országából érkeztek Szegedre.

A rektor az elmúlt időszak fejlesztései közül kiemelte a Bartók Béla Művészeti Kar és az Állam- és Jogtudományi Kar épületeinek rekonstrukcióját, a Banga Ilona Egészségtudományi Képzési Tömb kialakítását, valamint a Bölcsészet- és Társadalomtudományi Kar Petőfi-épületének felújítását.

Az egészségügyi beruházások között megemlítette az új Infektológiai Klinikát, a Fül-Orr-Gégészeti és Fej-Nyaksebészeti Klinika, valamint a gyermekklinika új szárnyának építését. Hangsúlyozta azt is, hogy a betegellátás egyre több területén jelennek meg robotsebészeti megoldások.

A következő időszak feladatai között szerepel a fogászati klinika épületének és a nőgyógyászati klinika műtőinek modernizálása, valamint a Gyógyszerésztudományi Kar új épületének kialakítása.

Szajbély Mihály: csonka volt az egyetemi autonómia

Szajbély Mihály, a Szegedi Tudományegyetemért Alapítvány kuratóriumának elnöke felidézte, hogy a szenátus tagjaként kezdettől fogva ellenezte a felsőoktatási modellváltást. Álláspontja szerint az oktatás állami feladat, ezért hibás elképzelés volt azt magánalapítványi fenntartásba kiszervezni.

Ugyanakkor hangsúlyozta, hogy az alapítványi fenntartásban eltöltött évek nem jelentettek holtidőt az SZTE életében, és méltatta a leköszönő kuratórium munkáját.

Szajbély Mihály szerint az elmúlt időszakban biztosított intézményi önállóság „csonka autonómia” volt, az egyetemi jogok szűkítése ugyanis már a 2010-es évek elején elkezdődött. Hozzátette: amennyiben a kormány kész az autonómia teljes körű visszaállítására és az akadémiai szabadság biztosítására, a kuratórium támogatni fogja ezeket a törekvéseket.

A kuratóriumi elnök kitért arra is, hogy bár a jogszabályok az új testületek feladatai közé sorolják a korábbi alapítványok működésének áttekintését, Szegeden ezen a téren szerinte nem lesz különösebb feladat, mivel az előző kuratórium átlátható módon, az egyetem érdekeit szem előtt tartva dolgozott.

(MTI)

Fotó: Frank Yvette