Szeged, Autómentes Nap, bringás reggeli, kerékpár, Stefánia

Két helyszínen is bringás reggelivel indult az Autómentes Nap Szegeden

Helyi hírek

Két helyszínen is bringás reggelivel várták kedden reggel a kerékpárosokat Szegeden, de ezzel még nem értek véget az Autómentes Nap programjai. A Stefánián és a JATIK előtt a két keréken érkezőket vendégelték meg, a Gogol utcában és a Szent-Györgyi Albert Agórában pedig koncertekkel, vetélkedőkkel és kézműves foglalkozásokkal folytatódott a program. A mai nappal egyúttal az Európai Mobilitási Hét is véget ér.

Már kora reggel bringások népesítették be a Stefániát, ahol 7 és 9 óra között bringás reggelivel várták a munkába, iskolába vagy éppen máshová kerékpárral induló szegedieket. A Szegedi Városkép és Piac Kft. szervezésében kakaós és pizzás csigával kínálták a két keréken érkezőket.

Nem sokkal később az SZTE József Attila Tanulmányi és Információs Központja előtt is megkezdődött a bringás reggeli. Itt 8.30 és 11 óra között azokat várták, akik kerékpárral vagy rollerrel érkeztek. A reggeli mellett ingyenes kerékpárszervizzel is készültek, bemutatták a ParkSafe kerékpáros alkalmazást, 11 és 12 órától pedig komposztáló túrákat is szerveztek.

Az Autómentes Nap azonban nem ért véget a reggelikkel. A Gogol utca Jósika utca és nagykörút közötti lezárt szakaszán, valamint a Szent-Györgyi Albert Agóra udvarán és épületében is több programmal készültek.

Az Agóra dísztermében 9.30-kor az óvodásoknak, 11 órakor pedig a kisiskolásoknak tartották meg a „Mit tehetnék érted?” című zöld tematikájú koncertet. Emellett újrahasznosítós kézműves foglalkozások és különböző kiállítók is várták a résztvevőket az Agóra udvarán és a Gogol utcában.

Az 5–6. és 7–8. osztályos közösségek számára kerékpáros vetélkedőt is hirdettek. A legjobbak többek között a decemberi óriáskerékre, a Szegedi Vadasparkba, a Partfürdőre, valamint az Agóra kísérletbemutatójára szóló belépőket nyerhetnek.

Nem csak a diákokra gondoltak: egyéni játékra gyerekeket, felnőtteket és nyugdíjasokat egyaránt vártak. A nyeremények között az Agóra előadásaira és városismereti sétákra szóló páros belépők is szerepeltek.

Az Autómentes Nap az idén szeptember 16. és 22. között megrendezett Európai Mobilitási Hét záróeseménye. A programsorozat célja, hogy felhívja a figyelmet a fenntartható közlekedési módokra, és arra ösztönözze a városlakókat, hogy amikor lehet, az autó helyett a kerékpárt, a gyaloglást vagy a közösségi közlekedést válasszák.

Fotó: Frank Yvette