Közvetlen magyar érdeknek nevezte a Nyugat-Balkán stabilitását és európai integrációját Orbán Anita hétfőn.
A külügyminiszter a Facebook-oldalán olvasható bejegyzésben ezt azzal indokolta, hogy a térség földrajzilag közel van hozzánk, gazdasági, közlekedési, energetikai és emberi kapcsolatok kötnek össze bennünket. Ezt képviselte korábban is, és ezt viszik tovább most az ENSZ-héten – tette hozzá.
Kitért rá, hogy Montenegró és Albánia “halad előre”, a többi nyugat-balkáni ország csatlakozási folyamatát is tovább kell mozdítani, érdemalapon. Magyar szakértők már mind a hat országban segítik az uniós felkészülést, a Külügyminisztériumban különmegbízott dolgozik a Nyugat-Balkán ügyein – mutatott rá.
Utalt rá, hogy a Nyugat-Balkán Barátai csoport júliusi, Rómában tartott ülésére még megfigyelőként érkeztek, két hónap alatt eljutottak oda, hogy hétfőn, New Yorkban már tagként ültek az asztalnál.
“Magyarország tagént alakítja a közös munkát” – hangoztatta.
Orbán Anita jelezte, novemberben Athénban folytatják a munkát, és felajánlotta, hogy 2027-ben Magyarország adjon otthont a csoport következő találkozójának.
A külügyminiszter egy korábbi bejegyzésében arról írt, hogy hétfőn kezdődik az ENSZ közgyűlésének magas szintű hete. Néhány napra New York válik a világ diplomáciai központjává, hiszen állam- és kormányfők, külügyminiszterek és nemzetközi szervezetek vezetői érkeznek a városba – jegyezte meg.
Felhívta a figyelmet arra, hogy Magyarország számára ez koncentrált lehetőség, hiszen egyetlen hét alatt európai, ázsiai, afrikai, közel-keleti és latin-amerikai partnerekkel tudnak tárgyalni.
“Nemsokára Baka András elnök úr is csatlakozik hozzánk, addig pedig a delegáció vezetésének megtisztelő feladata az enyém” – írta Orbán Anita.
(MTI)
Fotó: Orbán Anita hivatalos Facebook-oldala