Szeged, Vízmű, vízvezeték, rekonstrukció, Dózsa György utca

Vízvezeték-rekonstrukció kezdődik Szegeden, a József Attila sugárúton, hónapokig korlátozásokra kell számítani

Helyi hírek

Szeptember 23-án, azaz ma megkezdődik a vízvezeték rekonstrukciója Szegeden, a József Attila sugárút belső szervizútján. A munkálatok az Uzsoki utca és a Bártfai utca közötti szakaszt érintik, ahol útszűkületre, parkolási és sebességkorlátozásra is számítani kell.

A Szegedi Vízmű Zrt. tájékoztatása szerint a munkaterületet már átadták a kivitelezőnek, az előkészítés pedig megkezdődött. Ennek részeként kihelyezték a szükséges táblákat, megkezdték a fák védelmét, kutatóárkokat ásnak, valamint kiépítik az ideiglenes vízvezetéket. A tényleges rekonstrukció várhatóan szeptember 23-án indul, a munkálatok pedig a tervek szerint december közepéig tartanak.

A beruházás során a több mint 40–50 éves, elöregedett, 300 milliméter átmérőjű vízvezetéket cserélik ki. Mintegy 220 méternyi vezetékszakasz újul meg, emellett a hozzá kapcsolódó bekötéseket is felújítják. A rekonstrukció befejezése után a burkolatot is helyreállítják, az érintett részeket újraaszfaltozzák.

A közlekedőknek is érdemes készülniük a változásokra. A József Attila sugárút belső szervizútján korlátozzák a párhuzamos és merőleges parkolást, egyes parkolóhelyeket pedig a kivitelezés idejére munkaterületként használnak. Forgalmisáv-szűkületre is számítani kell, ezért az érintett szakaszon lassabban haladhat a forgalom. A korlátozások az autósokat és a kerékpárosokat egyaránt érintik.

Az ivóvíz-szolgáltatásban csak kisebb, átmeneti korlátozások várhatók. Ezekről az érintett fogyasztókat előzetesen értesíti a Szegedi Vízmű. A társaság arra kéri a közlekedőket, hogy a munkálatok környezetében fokozott figyelemmel haladjanak.

(Szegedi Vízmű Zrt. közleménye)

Fotó: Frank Yvette