Új McDonald’s étterem és egy kereskedelmi üzletház-komplexum épülhet Szegeden, a Tiszavirág Sportuszoda közelében. A beruházás részeként közel 300 millió forint értékű közterületi fejlesztést is megvalósítanának – vette észre a szegeder.hu.
Az Etelka Invest Kft. a Tiszavirág Sportuszoda melletti, több mint két hektáros területen alakítana ki kereskedelmi üzletház-komplexumot és McDonald’s gyorséttermet. A terület a korábban bezárt Golden Presszó környezetében található.
A beruházó nettó 800 millió forintért vásárolná meg a területben tulajdonrésszel rendelkező Vigadó Kft. tulajdoni hányadát. Az önkormányzatot elővásárlási jog illeti meg, a közgyűlés elé került előterjesztés szerint azonban a város elsődleges érdeke nem az ingatlan megvásárlása, hanem a beruházás és az ahhoz kapcsolódó közcélú fejlesztések megvalósítása.
A tervek szerint teljes szélességében felújítanák a Becsei utca érintett szakaszának burkolatát, valamint a kapcsolódó szervizutak csomópontjait, járdaszakaszait és útszegélyeit. Megújulna a meglévő parkolósor, és új parkolóhelyeket is kialakítanának. Emellett a Becsei utca folytatásaként új gyalogos- és kerékpáros kapcsolat vezetne fel a körtöltésre.
A beruházó vállalná a fejlesztés miatt kivágandó vagy nem megtartható fák pótlását, illetve a megmaradó önkormányzati faállomány rendbetételét is. A projekt megvalósításához a városnak módosítania kell a területre vonatkozó helyi építési szabályokat.
Az új étterem megnyitásának időpontja egyelőre nem ismert, a beruházás még hosszabb előkészítési folyamat előtt állhat. Amennyiben a BYD-gyár közelébe korábban tervezett egység is megvalósul, az Etelka sori lenne a negyedik McDonald’s Szegeden. Jelenleg a Kárász utcán és a Rókusi Víztorony közelében működik étterme a láncnak.
(szegeder.hu)
Fotó: illusztráció