Ügynökakták, a hallgatás ára címmel háromrészes sorozatot tűz műsorára a Magyar Rádió és Televízió Nonprofit (MRTV) Zrt.; a program november 3. és 5. között lesz látható a Duna TV csatornáján – tájékoztatta az MRTV sajtóirodája hétfőn az MTI-t.
Mit bizonyít egy név az ügynökaktákban? Hogyan hatnak az elhallgatott történetek a következő generációkra, és miként lehet szembenézni felmenőink döntéseivel és azok következményeivel? Ezekre a kérdésekre keresi a választ Szily Nóra műsorvezető, pszichológus és Orvos-Tóth Noémi klinikai szakpszichológus, író a produkcióban, amelyet annak apropóján készítettek az alkotók, hogy a kormány döntése nyomán november 4-én nyilvánossá válnak az államszocializmus idején keletkezett ügynökakták.
Felhívták a figyelmet arra, hogy az állambiztonsági múlt feltárása nem ér véget a bizonyítékok megismerésével: az iratok értelmezése, a történelmi körülmények feltárása és a személyes következmények megértése egyaránt fontos része a szembenézésnek.
Az ügynökakták nyilvánosságra hozatalakor november 4-én 80 ezer irat lesz böngészhető.
Ezt a sokrétű folyamatot állítja középpontba a háromrészes sorozat, amely történészi és pszichológiai szempontból vizsgálja a múlt feldolgozásának kérdéseit a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium által felkért független szakértői testület tagjaival – tették hozzá.
Az írták: az adások központi témája, hogy mit árulnak el a nyilvánosság elé tárt dokumentumok, hogyan hatnak a családi titkok a következő generációkra, és miként lehet párbeszédet kezdeményezni a nehéz örökségről.
Az első, november 3-i epizód az állambiztonsági nyilvántartások értelmezésével foglalkozik. Szekér Nóra, az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárának kutatási osztályvezetője és Orvos-Tóth Noémi klinikai szakpszichológus, traumakutató és író a többi között azt járja körül: mit bizonyít egy hatos karton, milyen különbség van a beszervezés és a tényleges együttműködés között, valamint milyen következtetések vonhatók le a hiányos iratanyagból.
A november 4-i adás a családi hallgatás, a szégyen és az örökölt lelki terhek kérdését vizsgálja. Szily Nóra, Orvos-Tóth Noémi és Joób Máté evangélikus lelkész arra keresik a választ, hogyan befolyásolhatják a felmenők múltbéli tettei és az elhallgatott történetek a leszármazottak identitását, kapcsolatait és családi viszonyait. A beszélgetés kitér a felelősség, a bűntudat, a szégyen és a megbocsátás különbségeire is.
A november 5-i záróepizód pedig a személyes szembenézés és a családi párbeszéd lehetőségeit mutatja be. Szokolay Domokos történész – aki édesapja révén maga is hordozza ezt a múltat – azt vizsgálja Szily Nórával és Orvos-Tóth Noémivel, hogy miként dolgozhatók fel a váratlanul előkerülő családi információk, és miként lehet beszélni olyan múltbeli eseményekről, amelyekről az érintettek évtizedeken át hallgattak – ismertették.
A sorozat arra hívja fel a figyelmet, hogy a történelmi dokumentumok értelmezésekor elengedhetetlen a tények és a feltételezések megkülönböztetése, valamint a korabeli körülmények figyelembevétele. A múlt feltárása nemcsak történelmi, hanem társadalmi és személyes jelentőséggel is bír: a megértéshez hiteles információkra, párbeszédre és a különböző nézőpontok figyelembevételére egyaránt szükség van – sorolták.
A műsor november 3. és 5. között, mindennap 17:25-től a Duna TV-n, illetve az adást követő reggel reggel 9:45-től a Duna World-ön lesz látható. Továbbá a sorozat előzetese megtekinthető a https://youtu.be/H9a48kt0TzE webcímen, illetve az adások újranézhetők a MédiaKlikken és a közmédia YouTube-csatornáján – olvasható az MRTV közleményében.
(MTI)
Fotó: Közmédia hivatalos Facebook-oldala