A gondozók nevelik a pápaszemespingvin-fiókát (Spheniscus demersus) a Szegedi Vadasparkban, amely augusztus végén kelt ki, és a tervek szerint egy hónap múlva a madár már csatlakozhat az állatkert pingvincsapatához – írta az intézmény honlapján.
A fióka – amely szülei már a Szegedi Vadasparkban születtek – augusztus 27-én bújt ki a tojásból. Anyja elpusztult, és apja egyedül nem folytatta a gondozását, így az állatkert munkatársai vették át a fióka ellátását. A szülőktől való elválasztás egyébként is erre az időszakra esett volna, hiszen az állatkertben nevelt fiatal pingvineknek meg kell tanulniuk kézből elfogadni a táplálékot. Ez azért is fontos, hogy a gyógyszereket be lehessen adni nekik. A következő lépés a csapatba való beilleszkedés lesz. Ezt fokozatos összeszoktatás előzi meg, hogy a fióka és társai is megbarátkozhassanak egymással.
A Nemzetközi Fajmegmentési Program (EEP) keretében 2011 végén érkeztek az első pápaszemes pingvinek a Szegedi Vadasparkba, és egyből állatkert egyik legnépszerűbb lakóivá váltak. 2014-ben jött világra az első fióka, majd évente számítani lehetett a csapat gyarapodására, amely azt mutatja, hogy jól érzik magukat a szegedi otthonukban.
A pápaszemes pingvinek hosszú távú monogám kapcsolatban élő gondos szülők, s ennek tanújelét adták az állatkertben is.
A pápaszemes pingvineknél rendszerint mindkét szülő kiveszi a részét a költésből és a fiókanevelésből. A fiókák első, pihés tollruhája még nem vízhatlan, így az úszással várniuk kell, amíg kialakul a vízi élethez megfelelő tollazatuk. A fiókák tollazata szürkés színű, a felnőttekre jellemző fekete-fehér színű tollazat két év alatt alakul ki.
A pápaszemes pingvinek, melyek testhossza 40-60 centiméter, tömege 2-4 kilogramm nem sarkvidéki környezetben, hanem Dél-Afrika partvidékén élnek. Az egyetlen afrikai pingvinfaj magyar nevét a szeme fölött megfigyelhető csupasz, rózsaszínű bőrfelületről kapta, amely a testhőmérséklet szabályozásában játszik fontos szerepet. A hőmérséklet emelkedésével több vér jut ide – a bőr színe is élénkebbé válik ilyenkor – ami könnyebben lehűlhet.
Képesek akár 20 km/h sebességgel úszni és akár 30-70 km-t megtesznek egy út alatt. A táplálékért akár 30 méter mélyre is lemerülnek. Úszás közben fehér színű hasuk a vízi ragadozók, fekete színű hátuk a ragadozó madarak megtévesztésére szolgál.
Veszélyt jelent rájuk az olajszennyezés, a táplálékuk megritkulása a halászat miatt, valamint a guanóbányászat, amely során a madarakat megzavarták és ez a létszámuk csökkenéséhez vezetett.