Kihirdették a pótfelvételi ponthatárait

Egyetem

A Debreceni Egyetemen 710 jelentkezőből 551-en kezdhetik meg tanulmányaikat szeptembertől – tájékoztatott az unideb.hu egyetemi portál.

Hirdessen nálunk! Megéri!

A pótfelvételi eljárásban kizárólag önköltséges képzésekre lehetett jelentkezni.

Az összlétszámot tekintve 2014-ben (állami ösztöndíjas és önköltséges, költségtérítéses, nappali és levelező, valamint angol nyelvű és PhD képzésben) a tavalyinál mintegy 500-zal több, 8507 hallgató nyert felvételt, ezzel a Debreceni Egyetem továbbra is megőrizte népszerűségét a hazai felsőoktatási intézmények között.

– A pótfelvételi eljárásban felvettek száma több mint 30 %-kal meghaladja a tavalyi létszámot, a legtöbben – 131-en – az Állam- és Jogtudományi karra adtak be jelentkezést, közülük 112-en nyertek felvételt. Az idei felvételi eredményét tekintve a Debreceni Egyetem 30 ezres össz hallgatói számával a legnagyobb hazai egyetem, ahol országosan a legtöbb, csaknem 4 ezer külföldi hallgató tanul, és amely itthon a legszélesebb képzési palettát nyújtja – hangsúlyozta Bartha Elek oktatási rektorhelyettes.

pótfelvételi eredmény (táblázat)

A Debreceni Egyetem és a Debreceni Református Hittudományi Egyetem idén a Református Nagytemplomban tartja szeptember 7-én 15 órai kezdettel közös, jubileumi tanévnyitó ünnepségét.