Hagyományosan idén is közös ajándékkészítéssel készülnek a karácsonyi ünnepekre a néprajz szakos hallgatók.
Két napon át – december 16-án és 17-én 10-16 óra között – hagyományos népi ajándéktárgyak készülnek a Főépület 3. emeleti kerengőjén, ahol kézműves foglalkozásokkal, filmvetítéssel, kiállítással várják az érdeklődőket az egyetem Néprajzi Tanszékének hallgatói.
– A néprajzos hallgatók ismerik a naptári ünnepekhez kapcsolódó évszázados hagyományokat, amelyek megőrzésére világszerte egyre nagyobb az igény. Az adventi koszorú gyertyáinak meggyújtása, a karácsonyi fenyő megvásárlása és az ajándékkészítés mind fontos mozzanata az ünnepi készülődésnek, de a legnemesebb az az ajándék, amelyet magunk készítünk szeretteinknek. Ennek jegyében őrzik hallgatóink annak hagyományát is, hogy az ünnepek előtt a régi mesterségek segítségével készítenek karácsonyi meglepetéseket – fogalmazott köszöntőjében Bartha Elek oktatási rektorhelyettes, a tanszék vezetője.
A kézműves foglalkozást viseletekből, használati tárgyakból készült kiállítás teszi teljessé.
– Egy tárgy akkor lesz élő, szemünknek tetsző, ha arányaiban, színvilágában, egészében egyensúly uralkodik. A legjobb forrás ehhez gazdag népművészetünk – mondta Négyesi Boglárka, aki 2. éves mesterszakos hallgatóként egyik szervezője a rendezvénynek, illetve munkáival kiállítója a népművészeti bemutatónak.
unideb.hu