A Debreceni Egyetem Magyar Érdemrend Lovagkeresztjével kitüntetett professzora ad tanácsokat, miért és hogyan óvjuk szervünket.
Balla József 2003 óta a Klinikai Központ Belgyógyászati Klinika Nephrológiai Nem Önálló Tanszék vezető egyetemi tanára. Gyógyító munkájának fontos eleme a népegészségügyi problémát jelentő vesebetegségek és érbetegségek kezelése, gondozása és kutatása. Több diagnosztikus és terápiás eljárást honosított meg az intézményben, illetve vezetett be az országban, például elsőként indított egységes extrakorporális életmentő programot.
Egyetemi oktatóként ő irányította a nephrológiai szakképzés hazai tananyagának összeállítását, kiemelkedő kutató munkájával pedig itthon és a nemzetközi tudományos életben is elismerést szerzett. Jelölték az év orvosának, nemrég pedig megkapta a Magyar Érdemrend Lovagkereszt Polgári Tagozata kitüntetést.
Pályafutásáról, valamint a nagyon alattomos krónikus vesebetegségről, a sok indokoltatlan fájdalomcsillapító használatról és az egészséges folyadékfogyasztásról is beszélt Balla József professzor, az FM90 Campus Rádiónak adott interjújában. Az összeállítást ezen a linken hallgathatja meg.