Magyar Erdőkért Díjban részesült az erdők világnapja alkalmából Rédei Károly, a Debreceni Egyetem agrárkarának tanára.
Az elismerést Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter adta át március 23-án Budapesten, a Földművelésügyi Minisztériumban.
Rédei Károly a Debreceni Egyetem Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Kar egyetemi tanára, a Nemzeti Agrárkutatási és Innovációs Központ Erdészeti Tudományos Intézet tudományos osztályvezetője, a magyar erdőgazdálkodás, különösen a fehér akác termesztésének fejlesztése érdekében kifejtett kiemelkedő szakmai és tudományos munkája, az ültetvényszerű termesztés hazai megvalósítása terén elért eredményei elismeréseként vehette át a díjat.
Az erdőgazdálkodásért felelős miniszter által alapított Pro Silva Hungariae Díj „Magyar Erdőkért Díj” annak adományozható, aki az erdőgazdálkodás, erdővédelem terén huzamos időn át kiemelkedő teljesítményt nyújtott, valamint az erdőgazdálkodás érdekében kimagasló tudományos, oktatói és szakmai ismeretterjesztői tevékenységet folytatott.