A világ csaknem negyven országába utazhatnak tanulmányútra vagy szakmai gyakorlatra a hallgatók az új Campus Mundi-ösztöndíjprogrammal.
Szakmai gyakorlatra, tanulmányi részképzésre, valamint rövid tanulmányutakra ad lehetőséget a Tempus Közalapítvány új ösztöndíjprogramja, melynek első félévi pályázati felhívása február 12-én jelent meg. A Debreceni Egyetem hallgatói – az intézmény kapcsolatrendszerének köszönhetően – Európában csaknem harminc, azon kívül pedig további tíz országba utazhatnak a Campus Mundival. A partnerintézmények listája a Nemzetközi Iroda weboldalán, a mobi.unideb.hu-n megtalálható.
– A Campus Mundi az európai partneregyetemek esetében az Erasmus+ kiválósági programja. Pályázniuk mindkét kiírásra kell a hallgatóknak és az egyetem dönti el, ki kaphat kiemelt lehetőséget a Campus Mundiban, ki pedig az Erasmusban. Az Európán kívüli részképzések is kizárólag partnerintézményeknél valósulhatnak meg – tájékoztatott Jánosy Orsolya, a Debreceni Egyetem Nemzetközi Irodájának vezetője.
Akik legalább két hónapra szakmai gyakorlatra vagy minimum három hónapra részképzésre indulnak a Campus Mundi-program keretében, havonta 186 és 227 ezer forint közötti ösztöndíjat kaphatnak. Ezen túl kérhetnek szociális támogatást, illetve a fogyatékkal élő hallgatók plusz hozzájárulást is igényelhetnek. Ezek részletei a http://tka.hu/palyazatok/4811/campus-mundi oldalon érhetők el. Rövid tanulmányútra az pályázhat, aki 2 és 90 nap közötti időtartamra utazna, konferenciára vagy téli-nyári egyetemi kurzusra például.
– Tanulmányi részképzésre március 10-éig, szakmai gyakorlatra és rövid tanulmányutakra pedig április 10-éig lehet jelentkezni az első félévi pályázati kiírásban. A következő öt évben minden tavasszal és ősszel meghirdetik az ösztöndíj-lehetőséget, amivel remélhetőleg közelebb kerülhetünk az Európai Unió mobilitási előirányzatához: a cél, hogy 2023-ra a diplomát szerzők hallgatók húsz százalékának legyen külföldi tapasztalata – ismertette Jánosy Orsolya.
Az Erasmus+ program keretében évente mintegy 250 hallgató utazik külföldre a Debreceni Egyetemről. A legkedveltebb úticélok a partneregyetemek Német-, Olasz-, Francia- és Spanyolországban, illetve Hollandiában, de egyre nő az igény a lengyel- és csehországi intézmények iránt is. Az érkező külföldi diákok száma folyamatosan nő, az elmúlt 3 évben 470-en jöttek 18 országból. Ennek oka, hogy a Debreceni Egyetemen országos szinten kiugróan sok, 47 az angol nyelvű képzések száma. Legtöbben Törökországból érkeznek, de egyre nagyobb számban választják egyetemünket Romániából, Olasz-, Lengyel-, Spanyol- és Franciaországból, valamint Portugáliából. Európán kívülről Koreából és Japánból is vannak mobilitásban részt vevő hallgatók.