Szeged, Karikó Katalin kiállítás, megnyitó, tanévnyitó, SZTE, TIK, egyetem

Ismét Nobel-díjas kutatóval találkozhatnak a Nemzeti Tudósképző Akadémia növendékei Szegeden

Egyetem

A Nobel-díjjal tizenhat évvel ezelőtt kitüntetett Martin Chalfie amerikai neurobiológus mellett több neves kutatóval is találkozhatnak a Nemzeti Tudósképző Akadémia növendékei péntektől Szegeden – tájékoztatták a szervezők hétfőn az MTI-t.

Hirdessen nálunk! Megéri!

Martin Chalfie, a New York-i Columbia Egyetem professzora Simomura Oszamuval és Roger Y. Tsien-nel közösen 2008-ban nyerte el a kémiai Nobel-díjat a zöld fluoreszcens fehérje (GFP), mint biológiai jelölőanyag bevezetéséért.

Egyes organizmusok – mint a kristály medúza – GFP-t termelnek, amely UV-megvilágítás hatására zöld fényt bocsát ki. A GFP képződését egy olyan gén szabályozza, amely beépíthető más szervezetek genomjába. Mivel a GFP a géntechnológiának köszönhetően más fehérjékhez kapcsolható, fontos eszközzé vált a sejtekben zajló biológiai folyamatok tanulmányozásában. Martin Chalfie 1988-ban kezdte el használni a GFP-t erre a célra. A GFP-gént beillesztette a C. elegans nevű féregbe, és sikerült hat egyedi sejtet megszíneznie, amelyeket aztán nyomon lehetett követni.

A Nobel-díjas kutató mellett a háromnapos konferencián előadást tart még Ole Petersen dán származású fiziológus, a Cardiffi Egyetem kutatóprofesszora, az Academia Europaea alapító tagja és korábbi alelnöke, aki vezető szaktekintély a kalcium-jelátvitel és a hasnyálmirigy-betegségek területén. Az előadók között szerepel az iráni származású Shahrokh Shariat, a Bécsi Orvostudományi Egyetem urológiai osztályának professzora is, aki az urológiai onkológia területén ért el kiemelkedő eredményeket.

A pénteken kezdődő konferenciára – amely immár a huszonharmadik Nobel-díjasok és tehetséges diákok találkozója – 260 gimnazista, 200 egyetemista, valamint pedagógusok, mentorok, junior mentorok, mintegy hétszázan érkeznek. A háromnapos rendezvény során a 2013-ban indult program résztvevői az előadások mellett találkozókon, laboratóriumi gyakorlatokon vesznek részt, és a konferencia alkalmából adják át a Kiváló Szent-Györgyi Hallgató 2024 elismerést is.

A 2021 őszétől Nemzeti Tudós Akadémia nevet viselő programot Szent-Györgyi Albert Nobel-díjának 75. évfordulójához kapcsolódva hozták létre, hogy újra vonzóvá tegye a fiatalok számára a tudományos életpályát. Elindították azt az egyedülálló, a résztvevők életét 16 és 36 éves koruk között végigkísérő programot, amelynek célja, hogy minőségi képzés és megfelelő anyagi juttatás biztosításával Magyarországon tartsa a tehetséges, természettudományos érdeklődésű diákokat.

A Nemzeti Orvosbiológiai Alapítvány a magyar kormány támogatásával megvalósuló, hazai és nemzetközi mentorok részvételével zajló programjába olyan gimnazisták – Szent-Györgyi diákok – jelentkezhetnek, akik már a középiskolában kimagasló eredményt értek el a különböző hazai és nemzetközi versenyeken biológiából vagy kémiából és a kutatói pályát választanák hivatásul. A középiskolás tanulók képzése a 23 – országos lefedettséget jelentő – területi képzési központon kívül az országos képzési központokban – Debrecen, Gödöllő, Hódmezővásárhely, Pécs, Szeged, Szombathely – kialakított korszerű, modern laboratóriumokban zajlik.

A programba felvételt nyert egyetemisták – Szent-Györgyi hallgatók – és doktoranduszok az adott város – Budapest, Debrecen, Pécs, Szeged – egyetemének kutatólaboratóriumaiban, illetve a HUN-REN Szegedi Biológiai Kutatóközpontban vagy a fővárosi HUN-REN Kísérleti Orvostudományi Kutatóintézetben végezhetnek kutatómunkát.

(MTI)

Fotó: Frank Yvette