Gyorsan beteltek az előzetes regisztrációhoz kötött helyek a Szegedi Tudományegyetem Gazdaságtudományi Karának nyílt napjára, ami jól mutatja a kar népszerűségét. Az augusztus óta Dr. Nagy Benedek által vezetett intézményben a hosszú ideje sok hallgatót vonzó gazdálkodási és menedzsment és a kereskedelem és marketing szakok mellett egyre hangsúlyosabbak az angol nyelvű képzések és a legújabb piaci trendekhez alkalmazkodó, gyakorlatorientált irányok, mint például a turizmus-vendéglátás alapszak.
Tavaly ünnepelte huszonöt éves jubileumát az SZTE Gazdaságtudományi Kar, a közgazdászképzés pedig harmincéves múltra tekint vissza Szegeden. Ez alatt az idő alatt az SZTE a tudományterület országosan ismert és jelentős képzőhelyévé vált. A GTK teltházas nyílt napját 2025. január 27-én rendezték a Kálvária sugárúti épületben. A felsőoktatási felvételi során az intézményi pontok adásának lehetőségével új utak nyíltak meg a potenciális továbbtanulókkal való kommunikációban. Egy évvel ezelőtt indult a középiskolásoknak szóló szakkör, mely nagy érdeklődéssel zajlik azóta is, immár a negyedik félévben. A regionális vonzáskör még mindig döntő szerepet játszik a beiskolázásban.
– Karunk mindig igyekezett figyelni a piac igényeit, és az érzékelt keresletre reagálni. Ennek eredménye az egyik legfrissebb szakunk, a Turizmus-vendéglátás alapszak. Ezen a szakunkon kiemelkedően magas azoknak az oktatóknak az aránya, akik nem az akadémiai szférában mozognak elsősorban, hanem vállalati emberek, és napi munkájukban végzik azt, amit tanítanak. Az ő számukra az újdonságok ismerete nem csak tudományos érdeklődés eredménye, hanem a cégük jövedelmezőségének záloga – emelt ki néhány innovatív, újszerű aspektust a kar portfóliójából Dr. Nagy Benedek, az SZTE Gazdaságtudományi Kar augusztusban kinevezett dékánja.
Az SZTE GTK alapképzései közül a Gazdálkodási és menedzsment és a Kereskedelem és marketing szakok a legnépszerűbbek. Az angol nyelvű képzések nagyon szép ívet futottak be, és immár bejáratott, ismert, vonzó és minőségi képzések. A GTK 2023-ban szerezte meg a kar angol nyelvű Business and Management alapszakjára a nemzetközi akkreditációt az EFMD (European Foundation for Management Development) nevű szervezettől. Ez az akkreditáció Európa legjobbjainak „klubjába” helyezi a programot és áttételesen az egész kart. Nemzetközi együttműködéseket, partnerségeket nyithat meg a közeljövőben. Népszerű rendezvény a karon és szintén a nemzetköziesítést szolgálja az International Week is, amelyet minden év áprilisában rendeznek meg. A kar vezetője szerint a következő években nagy kihívás lesz megtalálni az egyensúlyt aközött, hogy „örök érvényű” általános és gazdasági tudást és ugyanakkor a munkaerőpiac által elvárt specializált készségeket, képességeket, ismereteket is átadják. Keresik a mesterséges intelligencia olyan felhasználásának lehetőségeit is az oktatásban, kutatásban, amely a hallgatók kreativitását nem kiváltja, hanem kiegészíti és erősíti.
(SZTE)
Fotó: SZTE/Kovács-Jerney Ádám