Hazánkban sokkal kevesebb a beültethető szervek száma, mint amennyire szükség lenne. Dr. Tari Gergely, az SZTE orvosi etika oktatója szerint a témával kapcsolatos hatékonyabb kommunikáció jelentősen javítana a helyzeten, ezért is büszke arra, hogy a szegedi hallgatók valós tapasztalatokon alapuló, gyakorlatorientált képzés formájában találkoznak például a szervátültetés etikai kérdéseivel. Magyarországon máshol az elméletet a gyakorlattal ilyen módon kombináló képzés nincs.
Az egyik legjelentősebb terület az orvosetika szempontjából a szervátültetés kérdése. Alapvetően kétféle módon érkezhet a segítség a szervekre váró betegek számára: az élődonoros felajánlás és a halál után a holttestből kioperált, úgynevezett cadaver szervek formájában. Mindkettőnek pontosan meghatározott folyamata van, de az emberek nagyon keveset tudnak arról, hogy hogyan ajánlhatják fel a szerveiket, vagy hogy mi történik a testükkel a haláluk után. Pedig Magyarországon töredéke áll csak rendelkezésre a beültethető szerveknek ahhoz képest, hogy milyen sokan várnak a sokszor valóban életmentő szervekre.
Az orvosképzés fontos része az etika oktatása, amely az elmúlt évtizedben a Szegedi Tudományegyetemen fokozatosan fejlődött, és mára országosan is egyedülállóvá vált.
– Az orvostanhallgatók negyedévben találkoznak ezzel a tárggyal. Olyan klinikai etikáról beszélünk, amely messze túlmutat az elméleti érdekességen, nemcsak a tantermi hasznosságra fókuszál, hanem gyakorlati abban az értelemben, hogy a képzés közepén a hallgatók klinikai blokkgyakorlatra mennek és megfigyelik azt, hogy amit elméletben tanultak betegjogi, etikai területen, az hogyan érvényesül. Három hetet töltenek el a szemeszter során a sebészeten, a nőgyógyászaton és a belgyógyászaton. A tapasztalataikat a félév további részében közösen elemezzük. Ez tulajdonéppen egy ideális workshopként működik, ami kizárólag nálunk zajlik ebben a formában – tudtuk meg Dr. Tari Gergelytől, az SZTE Szent-Györgyi Albert Orvostudományi Kar Magatartástudományi Intézet egyetemi adjunktusától.
A Szegedi Tudományegyetemen végezték az első élődonoros veseátültetést Magyarországon, sőt Kelet-Európában, így a transzplantáció etikai kérdései is előtérbe kerültek már a beavatkozások kezdeti fázisában a szegedi klinikán. Bár a transzplantációk száma fokozatosan emelkedik, még mindig töredéke annak, amennyire szükség lenne és ennek egyik oka a kevés beültethető szerv. Dr. Tari Gergely szerint a megfelelő tájékoztatás, ismeretterjesztés is jelentősen javíthatna a helyzeten.
– Akkor beszélhetünk etikus szervadományozási kultúráról, ha az ember autonóm tud lenni és a szervek elosztási folyamata átlátható és azt kizárólagosan orvosi szempontok befolyásolják. Nagyon kevesen tudják például, hogy Magyarországon a feltételezett beleegyezés rendszere érvényesül a szervek eltávolítása terén, amely azt jelenti, hogy amennyiben valaki nem tesz életében hivatalos tiltó nyilatkozatot, abban az esetben halála után az arra alkalmas szerveit felhasználhatják átültetésre. Arról is kevés szó esik sajnos, hogy az élődonoros felajánlások során azok a személyek, akik megteszik ezt a gáláns lépést, nagyon sok pszichológiai többletet kapnak. Kevesen domborítják ki, hogy egyfajta Superman-érzést ad, ha valaki jelentősen tud javítani egy krónikusan dializált beteg életén – mondta el Dr. Tari Gergely, aki a Szegedi Tudományegyetem Egészségtudományi és Szociális Képzési Kar Ápolási Tanszékén tudományos munkatársként is oktat.
A Szegedi Tudományegyetem szervezésében előkészítés alatt áll egy olyan konferencia, ami az orvosetikai kérdéseket – köztük a transzplantációval kapcsolatos dilemmákat – nem elszigetelten és társadalomtudományi szempontból vizsgálja, hanem a klinikusokkal közösen.
(SZTE)
Fotó: Frank Yvette, SZTE/Kovács-Jerney Ádám
