Tíz előadó tíz értelmezésében hangzott el József Attila Tiszta szívvel című verse 100 évvel első megjelenése után a Szegedi Tudományegyetem rektori épülete előtt.
A Szegedi Tudományegyetem Kulturális Irodája március 25-re Tíz tiszta szív címmel hirdetett ünnepi versmondást az egyetem Dugonics téri épülete elé, éppen arra a helyre, ahol 1925. március 30-án a költő kilépett az egyetem kapuján, miután Horger Antal nyelvészprofesszor eltanácsolta a tanári pályától.
A tíz előadó – Dr. Fendler Judit, a Szegedi Tudományegyetem kancellárja, Dr. Kosztolányi József, az SZTE TTIK Bolyai intézetének egyetemi docense, Prof. Dr. Széll Márta, a Szegedi Tudományegyetem stratégiai rektorhelyettese, Dubóczky Gergely, a Szegedi Szimfonikus Zenekar művészeti vezetője, Köblös-Rupáner Ágnes, az SZTE Tanárképző Központ főelőadója, Varga Norbert, a Szegedi Egyetemi Színház művészeti vezetője, Szívós László, a Szegedi Nemzeti Színház színművésze, Vajda Noa Pálma bölcsészhallgató, Fabulya Andrea, a Szegedi Radnóti Miklós Kísérleti Gimnázium tanára és Szokolay Dongó Balázs népzenész, valamint Tajti Gabriella, az SZTE Kulturális Irodájának vezetője – tíz különböző karaktert képviselt, de egyformán fontosnak tartották, hogy nyitottan, együttérzéssel mondják el a verset, amelynek megjelenése közrejátszott abban, hogy József Attila elhagyta a szegedi egyetemet.
Akár az utókor főhajtása, akár versmondói párbeszéd volt, az esemény meglepően felszabadítóan hatott. A hallgatóság kis beszélgetésekben vitatta meg a hallott értelmezéseket, szemlátomást ki-ki ráeszmélt, hogy évek-évtizedek óta visszhangoznak benne a vers sorai.
A tíz előadás legizgalmasabb kérdése az volt, hogyan lehet mai lélekkel belehelyezkedni, a „harmadnapja nem eszek” vagy a „ha kell embert is ölök” költői állapotába. Ez az érzés értelmezhető radikálisan és elkeseredetten, ahogyan Kosztolányi József tette, érzékenyen és önreflexíven, ahogyan Széll Márta mondta, az intellektuális számvetés hangján, mint Dubóczky Gergely vagy Szívós László, letisztultan, figyelmeztetően, mint Fendler Judit, Vajda Noa Pálma vagy Tajti Gabriella mondta, a „magadat mindig kitakartad” érzéssel, ahogyan Köblös-Rupáner Ágnes és a népdal-forrásra utaló énekmondással, ahogyan Varga Norbert tette.
Végül pedig azzal az atavisztikus hatású szembesítő erővel, amit Fabulya Andrea és Szokolay Dongó Balázs előadása képviselt. Ez utóbbi előadás tisztában volt azzal is, amit Dr. Kelemen Zoltán, az SZTE összehasonlító irodalomtörténésze nemrég tárt fel kutatásában: a Tiszta szívvel több sorát cigány népköltészeti forrás ihlette. József Attila ugyanis a szegedi egyetem hallgatójaként megismerte néprajz professzora, Herrmann Antal gyűjtését és egy cigány átokformulát felhasználva írta borzongató sorait: „Halált hozó fű terem / Gyönyörűszép szívemen”
Dr. Kelemen Zoltán így nyilatkozott korábbi interjúnkban: – A néprajztudós kiadatlan cigány folklór gyűjtésében több olyan dalt találtam, amelyek maradéktalanul ráilleszthetők a Tiszta szívvel nyelvi rétegeire. Számomra ez megerősítette, hogy a verset nyitó „Nincsen apám, se anyám” vagy a záró „S halált hozó fű terem / Gyönyörűszép szívemen” soraira valóban cigány népdalok hatottak.
József Attila 1924 szeptemberében lett a szegedi egyetem magyar-francia szakos hallgatója. Tiszta szívvel című versét elsőéves hallgatóként, a második szemeszter elején írta, a vers 1925. március 25-én jelent meg a Szeged című szociáldemokrata-liberális ellenzéki napilapban. A Szegedet az akkor éppen politikai okokból szünetelő baloldali Délmagyarország tulajdonosai adták ki, szerkesztőségéhez tartozott Juhász Gyula költő, és olyan huszonéves újságírói voltak, mint Vér György és Magyar László. A Tiszta szívvel a napilap rövid hírei között jelent meg a lap 5. oldalán. Ugyanazon az oldalon a lapfejben ez állt: „75 napja van kitiltva az utcáról a Szeged!” A napilap kolportázs jogát ugyanis a hatóságok megvonták, és ennek következtében néhány hét múlva, április 4-én jelent meg utolsó lapszáma. Helyében 1925. május 17-től ismét Délmagyarország néven adtak ki polgári radikális újságot, amelynek működése az 1930-as évek végéig a szegedi sajtó fénykorát jelentette.
József Attila versét a Szegedi Új Nemzedék című fajvédő, később radikális jobboldali kurzuslap „Sugdosó” rovata már a rákövetkező napokban megtámadta. Az ismeretlen szerző így írt róla:
„(…) pattogó rímekben vevőt keresett húsz éves fiatalsága számára. Annyira kereste a jámbor, hogy a végin azt mondá, embert öl, ha nem veszik meg. Úgy megbántam, hogy elolvastam ezt a szép verset, mint amelyik kutya kilencet fijadzik, mert azóta én is embert szeretnék ölni. Nem egy embert, de egy egész szerkesztőséget, ha nem is ölni, de dögönyölni. Az ilyen vers annyira a lelkemre hat, hogy tönkre teszem magamat. Kimegyek a Tisza-partra, leülök egy tönkre, hogy egészségesebb levegőt szíhassak. Ha meg más valaki nem veszi meg ezt a poétát, én megveszem magamnak.”
Egy napra rá a Szegedi Új Nemzedék vezércikkében is a Tiszta szívvel volt a téma: „Erre már korbácsot kell fogni, nem nekünk, de az államtekintélynek és az ügyészség útján a társadalmi tisztességet védeni köteles királyi bíróságnak” – írta a lap.
Horger Antal a Szegedi Új Nemzedék második támadása utáni napon, hétfőn hívatta be József Attilát, feltehetőleg a cikkek hatására. Péter László, a szegedi egyetem irodalomtörténész professzora volt az első, aki 1957-ben körültekintő tanulmányban értékelte, mi is lehetett Horger Antal indítéka. Az 1950-es években ugyanis a Rákosi-rendszer Horgert mint a Horthy-rendszer pribékjét mutatta be, aki elüldözte a költőt a szegedi egyetemről. Péter László ezzel szemben hivatkozott a szemtanúra, Fehér Ede egyetemi hallgatóra, aki József Attilával együtt bent volt Horger dolgozószobájában. Az irodalomtörténész értelmezése szerint Horger Antal nem volt sem szélsőjobboldali, sem fajvédő, hanem vallási szempontból közömbös, kutatásaiban alapos, pozitivista tudós volt. Valójában a munkásoktól sem idegenkedett, 1925 januárjában kétrészes előadást tartott a szegedi munkásotthonban A magyar nyelv és nemzet eredete címmel.
A Délmagyarország 1954. július 25-i számában közölte Fehér Ede tanár visszaemlékezését. József Attila egykori hallgatótársa szemtanúként mesélte el, hogyan zajlott le az eltanácsolási jelenet Horger professzor dolgozószobájában. 1925. március 30-án Horger Antal Fehér Edét kérte meg, hogy egy másik hallgató kíséretében hívja be József Attilát. A Tiszta szívvel néhány napja jelent meg az újságban, a három behívott hallgató mégis arra számított, hogy kutatási feladatot fognak kapni.
Ehelyett Horger Antal komoly, éles hangon ezt mondta:
“– Kérem, József úr, ön egy verset írt a ‘Szeged” múlt szerdai számába. Többek között azt írta, hogy nincs se istene, se hazája. És hogy ha kell, eladja magát és embert öl. Kérem, én a bölcsészeti kar álláspontját közlöm önnel: ön középiskolai tanár ilyen felfogással nem lehet, ilyenre nem lehet oktatni a magyar ifjúságot, ön elvégezheti a bölcsészeti tanulmányokat, de tanári oklevelet, míg én itt leszek, nem fog kapni.
– De professzor úr, mikor én azt a verset írtam, már három napja nem ett…
– Kérem! – ezt a kérem-et igen élesen dobta közbe, elvágva Attila szavát – a verse megjelent. Csak ennyit akartam önnel közölni.”
Fehér Ede szerint József Attila nem hagyta ott rögtön a szegedi egyetemet, de „elidegenedett, majd elvadult” az egyetemtől. A későbbi tanár úgy emlékezett, az eltanácsolás azért nem keltett nagyobb visszhangot, mert József Attila nem beszélt róla a szakon.
Péter László arra a következtetésre jutott, hogy Horger Antal valójában nem egyeztetett professzortársaival, hanem saját álláspontját adta elő a dolgozószobában. Ebből pedig az következik, hogy József Attila talán meg tudta volna szerezni diplomáját, hiszen például Dézsi Lajos vagy Mészöly Gedeon professzorok rokonszenveztek vele. Péter László így írt erről:
„Attilát nemcsak az téveszthette meg, hogy Horger a kar nevében látszott nyilatkozni. Az átlagosnál nagyobb – költői – önérzete berzenkedett benne. Ha a tanári pályája befejezése elé álló jogi akadálytól tartott volna csupán, másnap már nem ment volna egyetemre, azonnal Pestre utazott volna. De erről nem tudunk. Emberi méltóságában és költői öntudatában mélyen sértve maradt még Szegeden és lassan érlelődött meg benne a gondolat, hogy nem marad tovább (…)”
Tiszta szívvel című versét József Attila elküldte a Nyugatnak is, ott azonban Osváth Ernő visszautasította a közlést. A vers végül mégis megjelent a folyóirat 1926. szeptember 15-i számában, mégpedig úgy, hogy Ignotus egy pozitív írás keretében teljes terjedelmében beidézte cikkébe.
(SZTE)
Fotó: Frank Yvette
