Európai geotermikus kutatások képviselői tanácskoztak Szegeden. Fotó: SZTE

Európai geotermikus kutatások képviselői tanácskoztak Szegeden

Egyetem

Másodszor adott otthont Szeged az Európai Geotermikus PhD Napok rendezvénynek. 2013. után 2025-ben is a Szegedi Tudományegyetem szervezésében valósult meg az a jelentős nemzetközi tudományos konferencia, amelynek fókuszában korunk egyik legsokoldalúbban felhasználható zöld energiája, a geotermikus energia állt.

A Szegedi Tudományegyetem szervezésében valósult meg az a jelentős nemzetközi tudományos konferencia, amelynek fókuszában korunk egyik legsokoldalúbban felhasználható zöld energiája, a geotermikus energia állt.

– Minden résztvevő valamelyik európai egyetemen tanul, de van Kanadából, Indonéziából, Kenyából is hallgató, tehát olyan országokból, ahol a geotermiát jelentős mértékben használják, még áramtermelésre is. A mostani PhD-hallgatók a jövő vezető kutatói lesznek, és ez a konferencia kiváló lehetőséget teremt nekik, hogy megismerjék egymást, mielőtt valóban belekezdenek akár az ipari, akár a magasabb szintű tudományos kutatási munkába – mondta el Dr. Szanyi János, a 16. Európai Geotermikus PhD Napok szervezőbizottságának elnöke, az SZTE Geológia Tanszék oktatója.

Magyarországon az SZTE az egyik centruma a geotermikus energia kutatásának. A Szegedi Tudományegyetem nemzetközi hírét alátámasztja, hogy az Európai Geológus Szövetség geotermikus szakértői csoportjának Szanyi János a vezetője, tulajdonképpen ennek is köszönhető, hogy a rendezvény Szegedre került. Rita Mwendia Njeru, az SZTE Földrajz- és Földtudományi Intézet frissen doktorált kutatója Kenyából érkezett és a fizikai eltömődési folyamatok mikro-laboratóriumi léptékű vizsgálatával foglalkozik. A kutatása a geotermikus vízvisszasajtolásra fókuszál a Pannon-medencében.

– Sok ember gondolja azt, hogy a geotermikus energia megújuló, de valójában csak akkor megújuló, ha ennek érdekében teszünk is valamit, azaz a termálvizet visszasajtoljuk a mélybe, ahol újra fel tud melegedni. Ez egy olyan energia, amit az anyatermészettől kapunk, de a végtelenségig nem használhatjuk, ha nem adunk vissza is valamit. Tehát a PhD-kutatásom témája, hogy hogyan tudjuk a felhasznált fluidumokat sikeresen, gazdaságosan és hatékonyan visszajuttatni a mélybe. Így én nem a vízkivételre, hanem a másik oldalra, a visszasajtolásra koncentrálok, mert ez a kulcsa annak, hogy ez az energia ugyan annál a kútnál a jövő generációi számára is elérhető legyen – mondta el Rita Njeru.

A konferencia kihasználta a helyszín adottságait és gyakorlati tapasztalatokat is nyújtott. A résztvevők meglátogatták a szegedi távhőszolgáltatót, megnéztek egy fúrást, ugyanis a 9 szegedi rendszernek az utolsó kútját most fúrják, majd elmentek Szentesre, ahol az agrárhasznosításra láttak jó példákat. A rendezvény a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal Mecenatúra pályázata, valamint geotermiával foglalkozó szervezetek támogatásával valósult meg.

A teljes cikk az SZTE honlapján olvasható: https://u-szeged.hu/sztehirek/2025-aprilis/kontinens-jovojet?objectParentFolderId=19355

(SZTE)

Fotó: SZTE