Az Innovativitás kategória győzteseként Az Év Egyeteme 2025 díjjal tüntették ki a Szegedi Tudományegyetemet 2025. május 29-én a Kulturális és Innovációs Minisztérium nagyszabású díjátadó gáláján. A budapesti Várkert Bazárban megrendezett ünnepségen nyolc különböző kategóriában díjazták a hazai felsőoktatási intézményeket, a legkiemelkedőbb teljesítmények, értékek és kezdeményezések elismeréseként.
A Szegedi Tudományegyetem három kategóriában – Innovativitás, Családbarát működés, valamint Kultúra- és művészetpártolás – is a legjobbak közé került. Az innovációs díjjal a szakmai zsűri azt a komplex és előremutató szemléletet ismerte el, amely mentén az intézmény folyamatosan új megoldásokat keres és alkalmaz az oktatásban, a kutatásban és az intézményi működésben egyaránt. Az SZTE hazai és nemzetközi szinten is elismert tudásközpont, amely évről évre kiemelkedő helyet foglal el a különböző nemzetközi rangsorokban.
„Ezt a díjat nem nyerhette volna meg a Szegedi Tudományegyetem korábbi Nobel-díjas rektorunk, Szent-Györgyi Albert munkássága nélkül. Olyan példát mutatott nekünk, amelyhez igyekszünk méltóak lenni. Ez elképzelhetetlen a folyamatos fejlődés és innováció nélkül! Köszönöm az akadémiai oldalon dolgozó kollégáimnak, hogy mernek új dolgokban gondolkodni. Köszönöm a működést támogató kollégáimnak, hogy áldozatos munkával teremtik meg az infrastrukturális hátterét a folyamatos modernizációnak. A két oldal együtt pedig végtelen lehetőségeket jelent, főleg a Szegedi Tudományegyetemen, ahol 12 karunkon minden tudományterületet lefedünk. Ezek szinergiája az innováció paradicsoma, ami életeket ment és előre viszi az emberiséget” – mondta Rovó László, az SZTE rektora a díjátadón.
Az intézmény a hazai felsőoktatásban egyedülálló módon hozta létre az Interdiszciplináris Kutatásfejlesztési és Innovációs Kiválósági Központot, amely klaszterekbe szervezve támogatja a szinergiákra épülő kutatásokat és az ötletek gyakorlati hasznosulását. Az egyetem innovációs tevékenysége nemzetközi szinten is elismert, különösen az anyag-, környezet- és energiatudományok, a molekuláris biológia, bionika és biotechnológia, a transzlációs biomedicina, a fotonika és lézerfizika, valamint a gyógyszerfejlesztés és a mesterséges intelligencia alkalmazásai terén.
A Kulturális és Innovációs Minisztérium által alapított díj célja, hogy előtérbe helyezze azokat az egyetemeket, amelyek elhivatottságukkal, innovatív szemléletükkel és hallgatóközpontú működésükkel kiemelkedő szerepet játszanak a jövő formálásában. A díjátadó a tudás, a tehetség és a szorgalom ünnepe, emellett iránytűként szolgálhat a fiatalok számára a pályaválasztás időszakában, bemutatva a hazai felsőoktatás változatos lehetőségeit.
(SZTE)
Fotó: Frank Yvette