Szegedi mérnökhallgató a Nokia díjazottjai között – Kovács Imre fejlesztését a jövő önvezetői is használhatják

Egyetem

A Szegedi Tudományegyetem Mérnöki Karának mechatronikai mérnök MSc hallgatója, Kovács Imre a Nokia Young Scientist Award egyik 2025-ös díjazottja.

A tehetségükről tanúbizonyságot adó díjazottak körébe azon egyetemisták juthattak, akik a 37. Országos Tudományos Diákköri Konferencia Műszaki, illetve Informatikai szekcióinak előadói voltak. A Nokia által relevánsnak tartott, és élőben meghallgatott 335 pályamunkából mindössze 10 fiatal nyerhette el az óriásvállalat díját.

– A díjról már hallottam korábban, hiszen két évvel ezelőtt egy Mérnöki Karos hallgató – Magony Gergely – ugyanazzal a témavezetői gárdával (Dr. Odry Ákos, Dr. Sarcevic Péter), mint én, elnyerte ezt az elismerést. Idén a 10 díjazott közül csupán ketten vagyunk, akik nem budapesti egyetem képviseletében nyertük el ezt a díjat – számolt be sikeréről Kovács Imre.

Az SZTE Mérnöki Kar végzett mechatronikai mérnök MSc hallgatójának kutatási témája a „Kültéri lokalizáció megvalósítása a Magni mobil robottal” címet viselte, témavezetői pedig Dr. Odry Ákos, Dr. Sarcevic Péter és Pesti Richárd voltak.

A fiatal mérnök szerint a fejlesztett rendszer valódi előnye abban rejlik, hogy a terepen dolgozó mobil robotok lokalizációs képességeit adaptívan tudja javítani különböző környezetekben. – Azért tartom ezt fontosnak, mert például mezőgazdasági vagy ipari környezetben egy robot nem mindig ugyanazon a terepen mozog: lehet aszfalt, földút, homok vagy akár fű – magyarázta Kovács Imre. – A rendszerem célja, hogy automatikusan alkalmazkodjon ezekhez a változó körülményekhez, így pontosabban képes meghatározni a robot helyzetét és irányát. Ennek köszönhetően sikeres irányítás biztosítható autonóm (önvezető) járműveknél függetlenül a környezeti hatásoktól. Ez kulcsfontosságú a jövő önvezető járművei vagy autonóm mezőgazdasági gépei számára, amelyek megbízható működést igényelnek eltérő talajviszonyok mellett is – magyarázta. Így a fiatal mérnök által fejlesztett rendszert akár a BYD autógyár is tudná hasznosítani.

A kutatásnak még közel sincs vége

A kutató a mesterképzéséhez keresett diplomamunka témát, amikor találkozott az egyetemen működő Autonóm robotok és intelligens szenzorok kutatócsoport (Autonomous Robots and Intelligent Sensors Research Group) munkájával és kutatási területeivel. –  Kihívást láttam benne, ugyanakkor rengeteg szép részeredményt, amivel egy egyre komplexebb rendszert tudok fejleszteni, amely alkalmazása kifejezetten fontos például mezőgazdasági területeken. A következő években szeretném továbbfejleszteni és bővíteni ezt a megoldást. A kutatásom során a témavezetőimtől rengeteg szakmai segítséget, jótanácsot kaptam, az eredményt közösen értük el – mesélt kutatásának hasznosíthatóságáról Kovács Imre, aki mára már a szegedi Mérnöki Kar Mechatronikai és Automatizálási Intézetének munkatársa. Nagyon hálás oktatói, kollégái iránymutatásaiért, továbbá családja, párja támogatásáért.

 A doktori címig nincs megállás

Kovács Imre szerint a projekt nem zárult le: célja hosszú távon olyan új, korszerű irányítási módszerek fejlesztése, amelyek megbízható működést tesznek lehetővé különféle önvezető járművek, mezőgazdasági gépek vagy ipari robotok számára. – Szeretnék olyan intelligens algoritmusokat létrehozni, amelyek különböző érzékelők adatait ötvözve pontosabb képet adnak a robot helyzetéről és mozgásáról. Így a járművek képesek lesznek jobban alkalmazkodni a környezeti zavaró hatásokhoz – például kerékcsúszáshoz, vibrációhoz vagy mágneses zavarokhoz – magyarázta.

Kiemelte: a cél az, hogy ezek a fejlesztések hozzájáruljanak a járművek sikeres és biztonságos irányításához, akár energiatakarékosabb működéssel, akár nagyobb megbízhatósággal.

Hozzátette, hogy kutatásaiban a legmodernebb gépi tanulási módszereket is fel kívánja használni annak érdekében, hogy a szenzorok előnyös tulajdonságait egyesítve minél pontosabb és robusztusabb irányítási rendszereket hozzon létre. Ennek érdekében tervezi a doktori tanulmányok megkezdését is, ahol még mélyebben foglalkozhat ezeknek a megoldásoknak a fejlesztésével.

 (SZTE)

Fotó: Kovács Imre