Kutatás-fejlesztési, oktatási és pályázati területen is közösen dolgozna, illetve még szorosabbra fűzné korábbi együttműködését a Szegedi Tudományegyetem, a ContiTech Fluid Automotive Hungária Kft. és a ContiTech Rubber Industrial Kft. Ennek érdekében megállapodást írtak alá az universitas és a cégek vezetői július 28-án, hétfőn az SZTE Rektori Épületében.
A Szegedi Tudományegyetem együttműködési megállapodást kötött 2025. július 28-án a ContiTech Fluid Automotive Hungária Kft.-vel és a ContiTech Rubber Industrial Kft.-vel. Az együttműködések célja, hogy résztvevői kölcsönösen segítsék egymást az innovációs és oktatási tevékenységeikben, és közös kutatás-fejlesztési projekteket indítsanak.

Prof. Dr. Kónya Zoltán, az SZTE tudományos és innovációs rektorhelyettese az eseményen elmondta, az egyetem régóta szoros munkakapcsolatban van a szegedi és a makói gyáregységekkel. A cégcsoport 2012-ben elnyerte az SZTE Alma Mater Díjat is, ami azt jelzi, hogy organikus az együttműködés a két fél között. A rektorhelyettes kiemelte, a szegedi egyetem az oktatás, a kutatás és a betegellátás hármasán túl igyekszik vállalkozói szemléletben is együttműködni a régió nagyvállalataival. Az SZTE nemrég adta át a saját mesterséges intelligencia célú szuperszámítógép-rendszerét, amely nagyban segíti majd a kutatás-fejlesztési projekteket.

A ContiTech Rubber Industrial Kft. közel 60 éves múltra tekint vissza. A szegedi üzem a Continental technológiai vállalat legnagyobb európai textilerősítésű hevedergyára, valamint kiterjedt fejlesztő- és gyártótevékenységgel rendelkezik a speciális olajipari és tengeri tömlők területén is. A technológiai kiválóság és a mérnöki szakértelem nemcsak a gyártási folyamatokban érvényesül, hanem alapot teremt a tudás megosztására és az oktatási együttműködések elmélyítésére is. Az SZTE-vel olyan szakterületeken szeretnének közös kutatás-fejlesztési projekteken dolgozni, mint az anyagvizsgálat, automatizálás, folyamatfejlesztés, hatékonyságnövelés és energiafelhasználás-csökkentés. A tervezett oktatási együttműködés részeként az üzem hallgatókat fogad szakmai gyakorlatra, az egyetem pedig biztosítja a tudományos diákköri témák meghirdetését, a szakdolgozati témahirdetést és témavezetést. Az együttműködés részét képezik majd közös pályázatok is az Európai Unió és más hazai vagy nemzetközi szervezetek által kiírt pályázatokra.
– Bízom benne, hogy ez a megállapodás nem csak formálisan, hanem tartalmilag is hosszú távú, gyümölcsöző kapcsolatot alapoz meg. Egy olyan kapcsolatot, amelyből nemcsak a két intézmény, hanem a régió is profitálhat – beszélt az együttműködés jelentőségéről Horváth Sándor, a ContiTech Rubber Industrial Kft. ügyvezetője.

A Szegedi Tudományegyetem a 2025. július 28-i sajtónyilvános eseményen a ContiTech Fluid Automotive Hungária Kft.-vel is megerősítette együttműködését, amely a jövőben kutatás-fejlesztési, oktatási területeken, illetve pályázatokon való közös részvételben is megvalósul. A Continental már több mint 150 éve van jelen az autóiparban. Innovatív megoldásaival és fejlesztéseivel az iparág meghatározó szereplője Magyarországon is. A cég kiemelt figyelmet szentel a kutatás-fejlesztés, valamint az oktatás, képzés területére is.
Hrubi József, a ContiTech Fluid Automotive Hungária Kft. (Makó) ügyvezetője a megállapodás aláírása előtt kifejtette:
– Partnerségünk széles spektrumot ölel fel, az alapkutatástól az alkalmazott fejlesztésekig, a hallgatók szakmai bevezetésétől az innovációs együttműködésig. Célunk, hogy ne csak a technológiai kihívásokra találjunk megoldást, hanem olyan környezetet teremtsünk, ahol a fiatal tehetségek a gyakorlatban is fejlődhetnek, és ahol a tudás folyamatosan áramlik az egyetem és a gyáraink között.

Prof. Dr. Csóka Ildikó, az SZTE stratégiai főigazgatója az ünnepélyes aláírás alkalmával hangsúlyozta, olyan partnerekkel kötnek szövetséget, akikkel azonos az értékrendjük.

– Nagyon örülök, hogy a HR Festen a ContiTech vezetői részt vettek, ott egyeztettek az egyetemi kollégákkal, és felfrissült a már korábban is meglévő együttműködés. Ezzel a keretmegállapodással szövetséget kötünk arra, hogy a dél-alföldi régió állampolgárai számára munkát teremtsünk, a képzéseink piacképesek és gyakorlatorientáltak lehessenek, és minél több hallgató mehessen a ContiTech üzemeibe akár szakmai gyakorlatra, akár doktori képzési programra. A Szegedi Tudományegyetemen sok olyan szervezeti, működésbeli fejlesztésünk volt az elmúlt években, amelyek azt a célt szolgálják, hogy minél könnyebben elérhetőek legyünk a piaci szereplők számára – hallottuk Prof. Dr. Csóka Ildikótól.
(SZTE)
Fotó: Frank Yvette