Öt nappal meghosszabbítják a tanévet Szerbiában a hónapok óta tartó tiltakozó akciók miatt – közölte az oktatási minisztérium kedden.
A szerb kormány néhány napja tett javaslatot arra, hogy hosszabbítsák meg a tanévet a diákok oktatáshoz való jogának biztosítása érdekében.
Az egyetemi hallgatók november óta tiltakoznak Szerbiában. A tüntetéssorozat azt követően kezdődött, hogy az újvidéki vasútállomás előtetője leszakadt 16 ember halálát okozva. A hallgatók blokád alá vették az egyetemeket, amelyeken így nem folyik oktatás. A tiltakozáshoz egyes általános és középiskolák is csatlakoztak, így néhány helyen egyáltalán nincs tanítás, míg más helyeken rövidített órákkal folyik az oktatás.
Az illetékes minisztérium a tananyag pótlásának érdekében úgy döntött, hogy az általános iskolákban legfeljebb öt, a középiskolákban pedig legfeljebb 25 nappal hosszabbítható meg a tanév.
Ez azt jelenti, hogy általános iskolásoknak legkésőbb június 20-ig, a középiskolások viszont akár július 18-ig is az iskolapadokban kell maradniuk. Az oktatási tárca döntésének értelmében azokban az iskolákban, amelyekben legkésőbb május 5-én megkezdődött a tanítás, és a diákoknak sikerül elegendő érdemjegyet szerezniük, nem lesz szükség hosszabbításra.
A tiltakozó hallgatók követelései között szerepelt a baleset felelőseinek felkutatása és felelősségre vonása mellett a vasútállomás felújítására vonatkozó dokumentumok nyilvánosságra hozatala, továbbá az elmúlt hónapokban a tüntetőkre támadók felelősségre vonása, a tiltakozások miatt őrizetbe vett diákok és tanárok szabadon engedése, valamint a felsőoktatásra szánt költségvetési keret 20 százalékos növelése.
A kormány szerint már teljesültek a követelések, ezért a további tiltakozások indokolatlanok, és az egyetemisták a tanév elvesztését kockáztatják azzal, hogy nem ülnek vissza a padokba.
A hallgatók hétfő este újabb követeléssel álltak elő, amelyben előrehozott parlamenti választások kiírását kérik, mert véleményük szerint a kormányzat nem is tesz olyan lépéseket, amelyek arra utalnának, hogy a jövőben a követelések teljesítésére készülne, a korrupció pedig olyan mélyen gyökerezik az állami intézményekben, hogy emiatt lehetetlen, hogy a hatalomtól függetlenül végezzék munkájukat.
(MTI)
Fotó: archív