Újvidék. Tüntetés. Tragédia. Vasútállomás.

A szerb elnök nyilvánosan vitázna a kormányellenes tüntetőket

Európa

Párbeszédet és vitát javaslok minden televízióban és portálon a kormányellenes tüntetők megválasztott legitim képviselőivel – mondta pénteken Aleksandar Vučić, szerb elnök a közösségi oldalán közzétett videójában, amelyben kiemelte: Szerbiának demokratikus párbeszéddel, nem erőszakkal kell megoldania a problémáit.

“Meghívom a blokádmozgalom képviselőit egy beszélgetésre, nyilvános vitára az elképzelésekről, hogy beszélgessünk a jövőbeli terveinkről és programjainkról, valamint együtt ítéljük el az utcáinkon zajló erőszakot” – hangsúlyozta Aleksandar Vučić.

Hozzátette: a cél az, hogy közösen találjanak megoldásokat, nem pedig az, hogy a vitában legyőzzenek valakit.

Itt az ideje, hogy mindenki megmutassa az arcát és a programját – mondta az elnök, aki egyben abbéli reményének adott hangot, hogy a párbeszéden keresztül erőszak nélkül oldhatják meg a konfliktusokat.

“Építsük újjá az országot és tereljük helyes útra, hogy az emberek elégedettek lehessenek. Én mindent megteszek annak érdekében, hogy ezt a tiszteletet kimutassam” – húzta alá.

A belgrádi mezőgazdasági és tudományegyetemen alakult mozgalmak azonnal válaszolt a felhívásra, és azt írták közösségi oldalukon: akkor fognak vitázni, ha kiírják a választásokat.

“Az elnök nyilvános vitára hívott minket. Nyilvánvalóan nincs válasza a nemzeti felkelésre, ezért most beszélni akar velünk, akiket hónapok óta terroristáknak nevez. A jövőre vonatkozó elképzelésekről és programokról a választások előtti kampányban fogunk vitázni, amikor kiírják a választásokat” – olvasható a Bölcsészek blokádban (Filozofi u blokadi) nevű X-bejegyzésben.

Szerbia több városában is egyre erőszakosabbá váltak a több mint kilenc hónapja tartó kormányellenes tüntetések, amelyeket az újvidéki pályaudvaron bekövetkezett tragédia váltott ki.

Az újvidéki vasúti pályaudvar előtetője tavaly november 1-jén szakadt le 16 ember halálát okozva. Ezután országos tiltakozások kezdődtek, amelyek a mai napig tartanak. A követelések között szerepelt a baleset felelőseinek felkutatása és felelősségre vonása mellett a vasútállomás felújítására vonatkozó dokumentumok nyilvánosságra hozatala, az elmúlt hónapokban a tüntetőkre támadók felelősségre vonása, a tiltakozások miatt őrizetbe vett diákok és tanárok szabadon engedése, valamint a felsőoktatásra szánt költségvetési keret 20 százalékos növelése. A kormány szerint már teljesültek a követelések, ezért a további tiltakozások indokolatlanok.

Az illetékes szervek 16 ember ellen emeltek vádat mulasztás és veszélyeztetés miatt, az újvidéki felsőügyészség pedig a felújítás során elkövetett esetleges korrupció gyanúja miatt indított nyomozást.

A vasútállomás 1964-ben átadott épületét 2021-2022-ben több hullámban újították fel, és a munka tavaly is folytatódott. Goran Vesic építésügyi miniszter tavaly júliusban jelentette be, hogy befejezték a felújítást, az egész épület újra használható.

A miniszter azóta lemondott, de közölte, nem tartja magát felelősnek a tragédiáért. Felelősséget vállalt viszont Újvidék polgármestere és a miniszterelnök. Milan Đurić és Miloš Vučević január végén jelentette be lemondását. Az új miniszterelnököt és a kormányt április 16-án választotta meg a parlament.

(MTI)

Fotó: archív