2024-ben országosan 7,8 százalékkal drágultak a lakások, Szegeddel az élen

Gazdaság

Tavaly országosan 7,8 százalékkal drágultak a lakások, Budapesten ennél is jelentősebb, 11,8 százalékos drágulás ment végbe, a fővárosban már 1,16 millió forint volt az átlagos négyzetméterár – közölte az ingatlan.com a decemberi lakásárindexe alapján csütörtökön az MTI-vel.

Hirdessen nálunk! Megéri!

Kiemelték, országos szinten decemberben átlagosan 0,8 százalékkal emelkedett az eladó lakóingatlanok ára novemberhez képest, éves összevetésben pedig 7,8 százalékos drágulás következett be. Budapesten havi összevetésben 2,4 százalékos áremelkedést hozott a december, míg az egy évvel korábbi szinthez viszonyítva 11,8 százalékos emelkedés látszik az árakból.

Az országos lakáspiac élénkülését jól szemlélteti, hogy a tavalyi mintegy 8 százalékos éves drágulási ütem közel háromszorosa a 2023-ban mért 2,7 százalékos áremelkedésnek.

Budapesten kívül a debreceni és szegedi, illetve ezek vonzáskörzetében eladó lakóingatlanok értek el jelentős áremelkedést. A budapesti közel 12 százalékos éves dráguláshoz képest a Dél-Alföldi régióban 9,4 százalékos, az Észak-Alföldi régióban pedig 7,3 százalékos volt az éves árnövekedés üteme.

A fővárosban már 1,16 millió forintnál járnak az átlagos négyzetméterárak, ezen belül a használt lakóingatlanoknál 1,12 millió, az újaknál pedig 1,4 millió forint az átlag.

Balogh László, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője szerint a piac már beárazta a kereslet következő időszakban várható élénkülését, amely a befektetési célú vásárlóktól várható. Így rövid távon lassulhat az áremelkedés tempója. A 2025-ben várható lakásdrágulás területi szinten és ingatlantípusonként is eltérő mértékű lehet, mert a befektetők többsége a legfelkapottabb lokációk legjobb ingatlanait keresi – fűzte hozzá.

Az ingatlan.com adatai szerint január elején Budapesten kerülettől függően 739 ezer és 1,9 millió forint között volt az eladó használt lakóingatlanok átlagos négyzetméterára. A legolcsóbb kerület a XX. a legdrágább pedig az V., miközben a XI. vagy éppen a XIII. kerületre 1,36 és 1,4 millió körüli ár a jellemző, a XVIII. kerületben 863 ezer forint ugyanez. A fővárosi új lakásoknál is jelentősek az eltérések, a XII. kerület a legdrágább 2,9 millió forintos átlagárral. Ezzel szemben a legalacsonyabb árat a XVIII. és XX. kerület nyújtja, mindkét városrészben 1 millió forint alatt marad az új lakások átlagos négyzetméterára.

A szakértő szerint a drágulás eltérő üteme ugyanakkor lehetőségeket is tartogat a vásárlók számára. Egy belső kerületben eladó használt lakáshoz képest egy külvárosban épülő új lakás ára alacsonyabb is lehet – tette hozzá Balogh László.

A vármegyeszékhelyek között a használt lakóingatlanoknál Debrecen, Győr, Veszprém, Szeged és Székesfehérvár vezeti a mezőnyt 783-892 ezer forintos négyzetméterárral. A másik végletet Salgótarján képviseli 285 ezer forintos átlagos négyzetméterenkénti árral.

Az új lakásoknál más képet fest a vármegyeszékhelyek rangsora, mivel Szeged a legdrágább 1,14 millió forintos négyzetméterárral. Ugyanakkor a legolcsóbbak közé sorolható Szekszárd, Miskolc és Békéscsaba, ahol 656-682 ezer forintból kijön az új lakások négyzetmétere, igaz, ezekben a városokban szűk a kínálat – közölte az ingatlan.com.

(MTI)

Fotó: Frank Yvette