Család, babavárás

A DK tovább küzd a babaváró hitelt visszafizetni képtelen családokért

Gazdaság

A Demokratikus Koalíció (DK) felháborítónak tartja, hogy az állam a Magyar Máltai Szeretetszolgálatra (MMSZ) bízza annak eldöntését: melyik, önhibáján kívül bajbajutott magyar család méltó a segítségre a babaváró hitelt felvevők közül – jelentette ki az ellenzéki párt elnöke online sajtótájékoztatón vasárnap.

“El nem tudom képzelni, hogy miért gondolja azt egy állam, hogy nincs felelőssége az állampolgárokért, hogy odadobja ezeket a családokat a biztosítók, a bankok kényének-kedvének, és kiszervezi azt, hogy ki az, akit méltónak tart a Máltai Szeretetszolgálat, és ki az, akit nem arra, hogy megsegítsék” – fogalmazott Dobrev Klára

A politikus kiemelte, a DK erőfeszítései nyomán sikerült rákényszeríteni a bankokat arra, hogy létrehozzanak egy 600 millió forintos alapot azon családok megsegítésére, amelyek önhibájukon kívül, például az egyik szülő halála, betegsége vagy munkaképtelenné válása miatt nem képesek a babaváró hitel törlesztésére.

Hangsúlyozta, ennek érdekében hónapokon keresztül küzdöttek, nyílt levelekkel, sajtótájékoztatókkal, és törvényjavaslatot is benyújtottak. Ám most kiderült – folytatta -, hogy bizonyos feltételekhez kötnék a segítséget, és a jogosultság eldöntését az MMSZ-re bízza az állam.

A DK elnöke közölte: az már biztos, hogy az édesanya vagy az édesapa halála, rokkanttá válása esetén, ha a baba megszületett, akkor a család jogosulttá válik a segítségre. Viszont az is kiderült, hogy a bankok és a biztosítók jövedelemhatárhoz akarják kötni a babaváróhitel-megsegítő alap felhasználását, és azt is feltételekhez akarják kötni, hogy mit jelent a megváltozott munkaképesség.

“Éppen ezért a következő hetekben, szeptember elsejétől minden egyes lépésüket figyelni fogom. Nem fogom hagyni, hogy mondvacsinált okokkal, feltételekkel a bankok és a biztosítók továbbra is kizsigereljék a családokat, mert nekik kell segíteni. Ezért fogok tovább is küzdeni” – mondta Dobrev Klára.

(MTI)

Fotó: archív