Szeged, JATE-díj, sajtótájékoztató, SZTE, egyetem

Bejelentették Szegeden az idei JATE-díjazottakat

Iványi Tamás Gergő biofizikus doktoranduszhallgató, Röst Gergely matematikus, tanszékvezető egyetemi tanár és Lovász László matematikus, a József Attila Tudományegyetem (JATE) egykori oktatója kapja idén a JATE-díjakat – jelentette be Karikó Katalin, a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) Nobel-díjas professzora hétfőn, aki online videókapcsolaton keresztül csatlakozott a sajtótájékoztatóhoz.

Szeged, ivóvízvezeték, rekonstrukció, Vízmű, Bérkert utca, Kovács Tamás, Maróti Tibor

Át kellett tervezni a munkálatokat a Bérkert utcában, de tartják a decemberi határidőt

Nem várt közműállapotok nehezítik az ivóvízvezeték-rekonstrukciót a szegedi Bérkert utcában. A kivitelezőnek módosítania kellett az eredeti terveket, és további feltárásokra is szükség lesz. A Szegedi Vízmű Zrt. tájékoztatása szerint azonban a beruházás az akadályok ellenére is határidőre, december közepére elkészülhet.

Szeged, karácsony, dekoráció, üzletek, szeptember

Még Halloween sem volt, de Szegeden már megérkezett a karácsony

Alig kezdődött el az ősz, még javában tart a tökszezon, Halloween is csak hetek múlva lesz, de a szegedi üzletekben már megjelentek az első karácsonyi dekorációk. Miközben odakint még az őszi hangulat uralkodik, a boltok polcain egyre több helyen sorakoznak a gömbdíszek, a csillogó girlandok és az ünnepi kiegészítők.

Márki-Zay Péter

Márki-Zay Péter: Orbán Viktornak is felelnie kell a Hankó Balázs-ügyben

Márki-Zay Péter szűk egyperces videórészletet osztott meg a Magyar Közöny podcastban tett legutóbbi szerepléséből. Hódmezővásárhely polgármestere a felvételen arról beszélt, hogy szerinte nemcsak Hankó Balázs korábbi kulturális miniszternek, hanem Orbán Viktornak és azoknak is vállalniuk kell a felelősséget, akik a gyanú szerint részt vettek a Nemzeti Kulturális Alap támogatásainak ügyében.

Megújulhat Szeged északi városrésze

Megújulhat Szeged északi városrésze: kiírták a tervezői közbeszerzést

Újabb mérföldkőhöz érkezett Szeged legnagyobb lakótelepi rehabilitációja: megjelent az 1,36 milliárd forintos tervezői közbeszerzés az Északi városrész átfogó megújítására, amely 2029-re teljesen élhetőbbé, zöldebbé és korszerűbbé formálná a környéket.

Hódmezővásárhely, tram train, közlekedés, villamosvasút, tömegközlekedés, utazás

Több reggeli TramTrain-járat is kimarad ma Szeged és Hódmezővásárhely között

Fennakadásokkal indult a péntek reggeli közlekedés a Szeged és Hódmezővásárhely között közlekedő TramTrain-vonalon. Október 9-én több vasútvillamos-járat is kimarad, az egyik hódmezővásárhelyi indulás helyett pedig pótlóbusz szállítja az utasokat. A változások a Szegeden belüli és a két város közötti közlekedést egyaránt érintik.