Íjászversenyt rendeztek a Szeged utcában

Helyi hírek

Hiába voltak ügyes lovasok és jó lövők a mezőnyben, a műfaj megteremtője önmagát is túlnőtt – a dehir.hu tudósítása.

Hirdessen nálunk! Megéri!

Ahhoz, hogy valaki lovas-íjász lehessen, hat másodperc alatt három nyílvesszőt kell ellőnie. A debreceni versenyen átlagosan másfél másodperc volt egy nyílvessző. Magyarországon több mint háromszázan foglalkoznak ezzel a sporttal.

– Imádom csinálni, boldoggá tesz. El tudok kicsit mélyedni magamban, ez a legfontosabb nekem – hallhattuk Konkoly Mersét.

A Szeged utcán rendezett versenyen részt vett a modernkori lovasíjászat megteremtője is. Kassai Lajost még soha senkinek sem sikerült legyőzni, minden eddigi versenyt megnyert.

– Hat éves koromban készítettem az első íjat, még nem tudtam olvasni, amikor édesanyám felolvasta a láthatatlan embert, ez volt az esti mesénk, s engem annyira magukkal ragadtak a hunok, a harcok, hogy egész életemet végigkísérte. Felnőtt fejjel íjkészítő lettem, az őseink íját szerettem volna rekonstruálni, amikor ez sikerült, lóra szálltam vele, és azóta szinte le sem szállok onnan – mondta Kassai Lajos, íjkészítő mester.

A lovasíjászoknak 99 méteres pályán kell vágtatniuk, húsz másodperc alatt kell a nyílvesszőket ellőniük. A sport lényege a hagyományőrzés, a versenyzők szerint a magyarok nem tudtak volna megtelepedni a Kárpát-medencében, ha nincsenek a lovasíjászok.

A debreceni pályán az 54 éves Kassai Lajos eddigi legjobb versenyeredményét érte el.