Fegyházbüntetésre ítélték a robogós bankrablót

Helyi hírek

Fegyveresen elkövetett rablás miatt 6 év 2 hónap fegyházra ítélték első fokon csütörtökön azt a férfit, aki tavaly nyáron kirabolta a földesi takarékszövetkezetet. A Püspökladányi Járásbíróság ítélete nem jogerős – közölte a Debreceni Törvényszék szóvivője az MTI-vel.

Hirdessen nálunk! Megéri!

Tatár Tímea hozzátette: B. Zoltánnak fizetnie kell 1 millió 749 ezer forint kártérítést a takarékszövetkezetnek, valamint meg kell térítenie 105 ezer forint eljárási illetéket és 857 ezer forint bűnügyi költséget is.

A bíróság Szilvási László vezette büntetőtanácsa megállapította: a vádlott a pár nappal korábban – adásvételi szerződés nélkül – vásárolt nagyteljesítményű robogójával 2013. július 25-én a földesi takarékszövetkezethez hajtott. A fiókban megfenyegette a pénztárost egy fegyverszerű tárggyal, és a nő ennek hatására a vádlott által vitt dobozba bepakolta az aznapi bevételt, 1 millió 749 ezer forintot. A férfi a páncélszekrényben lévő pénzt is meg akarta szerezni, de az időzár miatt elállt szándékától.

A rablás néhány perc alatt zajlott le. Kifelé menet a férfi még megfenyegette a pénztárost, hogy tíz percig ne szóljon senkinek, különben “megtalálják a családját”. Ezután hazahajtott, és a motort Berettyóújfaluban, a lakóhelyéhez közel, egy erdős területen hagyta az indítókulccsal együtt.

A bíróság megállapította: a férfinak vállalkozóként az elmúlt években balszerencsés fordulatokkal kellett szembenéznie, hitelei, tartozásai halmozódtak fel, és nem tudta fenntartani megszokott életszínvonalát. Arra számított, hogy az időzáras fiókból több millió forintra tehet majd szert.

A büntetés kiszabásakor enyhítő körülményként értékelte a bíróság egyebek mellett a vádlott büntetlen előéletét és azt, hogy a kár részben megtérült. Súlyosító körülménynek találta azt, hogy a bűncselekmény rendkívül negatív hatással volt a kistelepülés közbiztonságának megítélésére, komoly félelmet és felháborodást váltott ki a helybéliek körében – ismertette a szóvivő.

Az ítélet ellen az ügyész súlyosításért, a vádlott és védője felmentésért fellebbezett.