Debrecen számos pontján zajlottak ünnepi megemlékezések az 1848-49-es forradalom és szabadságharc tiszteletére 2015. március 15-én.
A programok a Bem téren zászlófelvonással kezdődtek. Ezt követően a Petőfi téren „Széttört a magyar bilincse, / Szabadság a nemzet kincse” címmel a Szeredás együttes adott zenés műsor, s megkoszorúzták a forradalom költőjének szobrát is. A megemlékezők ezután 48-as indulókra masírozhattak át a Kossuth térre, ahol Papp László polgármester mondott beszédet.
Kora délután a Honvédtemetőbe is ellátogathattak az emlékezők. Itt Takács Attila dandártábornok, az MH 5. Bocskai Lövészdandárjának parancsnoka idézte meg a korszakos jelentőségű eseményeket. Beszédében március 15. jelentőségét annak első évfordulója, az 1849-es dicsőséges tavaszi hadjárat ideje szempontjából világította meg. Mint elmondta, 1849 márciusában Komárom körül bezárult az osztrák ostromgyűrű, a császáriak bevonultak Poroszlóra, majd kiürítették Egert. Bem József serege elfoglalta Nagyszebent, Tiszafüreden pedig a tavaszi hadjáratot készítették elő. Ebben a helyzetben a magyar kormány kezén lévő területeken – így Debrecenben is – március 15. első évfordulójának megünneplésére készülődtek. A cívisvárosban volt katonai díszszemle, templomi te deum, térzene, tűzijáték. De ünnepséget tartottak a császári csapatok által körülzárt Komáromi és Péterváradi erődökben is.
A katonák számára március 15. különösen kedves, hiszen e nap nyitotta meg a magyar honvédség megszületéséhez vezető utat, s a harcokban a honvédek kitűnően helytálltak. Kiemelkedő teljesítményük bizonyítéka a diadalmas tavaszi hadjárat, melyben az osztrák csapatok komoly vereségeket szenvedtek. A megrettent Habsburg-ház az orosz cár segítségét kérte, s ezzel teljesen megfordult a háború menete. A magyar csapatok – jelentős létszámbeli hátrányuk ellenére – továbbra is dicsőségesen harcoltak, egészen a világosi fegyverletételig. Az 1848-as forradalmi hullámot követően Európában így is Magyarországon tartott a leghosszabb ideig a szabadságküzdelem, melynek erejét csak együttesen tudta megtörni két nagyhatalom. „Emlékezzünk azokra a hősökre, akik az összefogás, a tenniakarás, a bátorság és a hősiesség egyedülálló példáját hagyták ránk” – fejezte be megemlékezését Takács Attila. A hivatalos programsorozat a Bem téren, az Országzászló levonásával zárult.
debrecen.hu
Fotó: Miskolczi János