Szeged lenne az ország legzöldebb városa

Gazdaság Helyi hírek Ország

Szeged főterét mutatták meg először a Virágos Magyarország Mozgalom kéttagú zsűrijének, de a szemle során a közelmúltban felújított Oskola utcát és több városrészt is megnéznek a bírálók, akik nemcsak zöldterületeket, hanem a különböző építmények, például a játszóterek állapotát is vizsgálják.


Csupa olyan fejlesztés zajlott az elmúlt években Szegeden, amit a Virágos Magyarországért verseny zsűrije általában keresni, kedvelni szokott. Nem véletlen, hiszen egy város jólétének, sőt, idővel akár túlélésének a záloga is lehet az, hogy mennyire zöld, mennyire környezettudatos megoldásokkal válaszol a klímakihívásokra – írta a város önkormányzati portálja, a szeged.hu.

– Nagyon jók a benyomásaink. Azt látom, hogy nagyon komplexen és gondoskodón gondolkodnak a városvezetők Szegeden. Jó látni azt, hogy vannak tervek és vannak olyan projektek, amik tervek voltak és mára már megvalósultak – mondták szemléjüket a városháza előtti virágokkal és a Széchenyi térrel kezdő zsűritagok a Szeged Televízió kamerái előtt.

Magyarországon összesen 349 település nevezett Virágos Magyarország Mozgalom környezetszépítő versenyére.

Öt kategóriába osztják a településeket, Szeged 2019-ben már megkapta a Virágos Önkormányzatért különdíjat, idén a legzöldebb város cím elhódítása a cél.

– A zöldítés első sorban a klímaváltozás miatt fontos – mondta a Szeged Televíziónak Makrai László. A Szegedi Környezetgazdálkodás ügyvezetője. Azt is elmondta, a zsűritagok érzékenyek azokra a megoldásokra, amikkel válaszolnak a klímaváltozás adta kihívásokra: energiaválságra, alapanyagválságra, vízhasználati nehézségekre, a burkolatokra és a forgalom csökkentésére. Azt is nézik, hol és mennyi napelemet használnak, és a távhő kérdése sem közömbös a zsűrinek.

A helyszínek felkeresése előtt a zsűri megismerhette Szeged zöldpolitikáját, ami nemcsak a nagyberuházosoknál, hanem lakossági szinten is arra törekszik, hogy minél több zöld felület legyen a városban.

– ka –

Fotók: Frank Yvette