Szegedi repülőnap

Erős volt a második nap is a szegedi repülőtéren

Helyi hírek Party Zone

Szombat reggel és délelőtt még ijesztgette az eső a Szeged International Airshow, azaz a SZIA szervezőit, illetve a közönséget, de utána gyorsan kisimult minden, délutánra pedig tökéletes időjárás kerekedett.

Hirdessen nálunk! Megéri!

Ahogy pénteken ígérték, ismét tiszteletét tette a szegedi repülőtér felett a Gripen, és ezúttal is lélegzetelállító gyakorlatokkal örvendeztette meg a szépszámú közönséget Szentendrei Dávid százados. A Kecskeméten felszálló svéd gyártmányú vadászgép ezúttal is pontosan érkezett meg.

Itt nem  nagyon van értelme azt használni, hogy percre pontosan, hiszen négy perc alatt képes megtenni a Kecskemét – Szeged távolságot, ennél a sebességnél a másodpercnek és annak tört részének van jelentősége.

A hazai légierő legkorszerűbb, Airbus gyártotta H145M ezek is a levegőbe emelkedett, fedélzetén profi ejtőernyős katonákkal, 15 kilométer magasról ugrottak, és nagyon szépen értek földet.

A sűrű programba belefért JAK-3-as vadászgép, még a II. világháborúból, de nagyon látványos volt a Red Bull Blanix Team két vitorlázórepülőjének páros gyakorlata is.

Pazar volt Szlovákiából érkezett Retro Sky Team bemutatója is: egyszerre hét, második világháborús repülő szállt egyidejűleg a levegőben meglehetősen alacsonyan.

Fotók: Frank Yvette